Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Kávássy János: Európából Európába. Kitekintés a magyar rendszerváltás globális hátterére

írástalan és régészetileg lelethiányos ismeretlenjébe (és nem sötétjébe) bur- kolódzó kontinens azután a különböző népek vándorlása majd megtelepedése után a X-XI. századra meglehetősen egységes képet mutatott.5 Messze nyugatra, az ókori Róma örökségét továbbvivő Bizánci Birodalomtól6 megszilárdultak a latin, germán és szláv népek, és kialakultak a különböző viking törzsek/csoportok államai, az ezredfordulón pedig létrejött hazánk, a Magyar Királyság. Anglia 1066-ot követő normann egyesítésével gyakorlatilag lezárult a középkori, a római kereszténységet követő európai királyságok alapításának időszaka. Európa, saját tudtán kívül, egységes hatalmi térré vált, melyet a római pápa egyházi primátusa alatt az egymással dinasztikus szövetségeket (értsd: házasságokat) kötő uralkodói családok forrasztottak egybe. Nem létezett európaiság vagy európai öntudat, ám a közös hit, az egyházi (s

__________________________________Kávássv János: Európából Európába

5 Az 1054-es keresztény egyházszakadás véglegesítette, hogy a Konstantinápoly helyett Róma főségét választott európai királyságok a Római Birodalom örököseként fellépő és működő Bizánci Császárság befolyásától függetlenül fejlődjenek.

6 A Baszileia Rhómaiónt irányító Justinianus császár a VI. század első felében kísérletet tett a birodalom keleti irányból való visszaszerzésére, visszaállítására, s hadvezérei Eszak- Afrikában és Itáliában sikereket is értek el, ám itáliai birtokaik már néhány évtizeden belül elvesztek, míg az észak-afrikai területek a VII. század első felének arab expanziójával estek ki. Legkésőbb az ezredforduló környékére világossá vált, hogy az Európa legkeletibb sarkában emelt császárváros túlzottan is keletre van ahhoz, hogy érdemben befolyásolja az újrakristályosodott kontinens történéseit. Az 1054-es skizma, a nagy katolikus-ortodox egyházszakadás szimbolikusan is lezárta azt a folyamatot, melyben az ókori hagyományokat továbbvivő „rómaiak” az európai hatalmi erőtér perifériájára kerültek. Az európai kultúra bölcsőjének térsége a XI. században végleg kiesett a valós európai mainstream folyamataiból és önfejlődéséből. Bizánc hosszúra nyúlt agóniája során egyre gyengébbé, kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé vált, s területileg egyre zsugorodott. A valahai Constan- tinopolis 1204-es keresztes lovagok általi elfoglalása gyászos emlékeztető volt arra, hogy a múlt politikai-vallási-szellemi-kulturális kötelékeit mindig felülírják a jelen új erőviszonyai, kötődései és ambíciói. A vastag falakkal védett s immár oda bezárt „város” birodalma végül valóban város méretűvé zsugorodott, s csak idő kérdése volt, hogy végleg idegen kézre kerüljön.

65