Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Horváth Péter: A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai koncepciója és tulajdonviszonyokra vonatkozó elképzelései 1988-89-ben
________________Horváth Péter: Az MDF gazdaságpolitikai koncepciója... az ország gazdaságpolitikai kilátásait. Az ország irányítóit, mint bizonyos politikai és gazdasági lobbicsoportok foglyait, képtelennek tartja arra, hogy az ország számára valós felemelkedési programot dolgozzon ki, míg az MDF gazdaságpolitikai programjának kialakítását és magvalósítását egyenesen össztársadalmi, sőt nemzeti érdeknek tekinti annak ellenére, hogy a gazdaság állapotáról átfogó kép és megbízható adatok nem állnak a Demokrata Fórum szakértőinek rendelkezésére. Megállapítja, hogy az MDF programja megvalósíthatónak és a társadalom számára elfogadhatónak kell lennie. Az emberek hiteles személyek által közvetített, biztonságot nyújtó, a sikeresség garanciáit magában hordozó programot vártak. Ezért is figyelemreméltó, hogy Matolcsy különbséget tesz a társadalom általi elfogadhatóság és népszerűség, valamint a reális lehetőségek és szükséges intézkedések megtétele között, előrevetítve, hogy elkerülhetetlenek lesznek az áldozatok a gazdaságpolitika átalakításának megvalósítása során. A „Mozgástér” fejezetben Matolcsy tömören bemutatja a politikai, gazdasági és társadalmi állapotokat. Meggyőződése szerint egy pártprogram csak ezt figyelembe véve, ebből kiindulva és ettől elrugaszkodva alkotható meg, mintegy célul tűzve ki a „reális álmok birodalmának” megvalósítását, mely a tényleges valóság, a csüggesztő helyzet és a kivitelezhetetlen „légvárak” közötti vékony mezsgyét jelenti. A szerző a magyar gazdaság mozgásterének vizsgálatát hét elem köré csoportosítja, és megállapítja, hogy ilyen mélységű, átfogó vizsgálat egyelőre még nem készült. Bizonyos benne, hogy az MDF programjának alapját ez a mozgástér-elemzés adhatná, melynek első körben csak a vázlatát teszi közzé. A dokumentum további részében ezt a hét területet elemzi: I. a tényleges politikai, társadalmi és gazdasági helyzet; II. a változás belső elmozdulásai, trendjei, irányai (lassú folyamatok); III. a hirtelen, lökésszerű változások lehetséges irányai és elemei; 171