Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Horváth Péter: A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai koncepciója és tulajdonviszonyokra vonatkozó elképzelései 1988-89-ben
IV. a világgazdaság tendenciái, a Magyarországra erős befolyással bíró országcsoportok helyzete és trendjei; V. a magyar állampolgárok motivációi, magatartásmintái; VI. a politikai döntéshozók motivációi, magatartásmintái; VII. gazdaságpolitikai és társadalmi alternatíva. Az elemek vizsgálata során a szerző alátámasztja azt a bevezetőjében felvázolt helyzetet, miszerint a magyar gazdaság állapota, szerkezete kilátástalan és gyökeres gazdaság- és társadalompolitikai változás nélkül összeomlik. A katasztrofális helyzetből, egy kínálati gazdaságpolitikának, kombi- natív módszerek alkalmazásával történő megvalósítását javasolja. A terjedelmes helyzetelemzést követően a „Kritika” fejezetben a kormányzat által követett és megkövetelt gazdaságpolitika irányait, lépéseit és következetlenségeit veszi sorra. Megállapítja, hogy a kritikát az 1977-78-as éveknél kell kezdeni, mert akkor következett be a gazdaságpolitikai útté- vesztés, mely egy - egyébként alapvetően helyes - gazdaságpolitika megfogalmazását követően annak elszabotálását jelentette. A múlt és a jelen helyzetének elemzését és kritikáját követően Matolcsy az általa megvalósítandó gazdaságpolitika elemeit veszi sorra. Már a fejezetcím is jelzi a gazdaságpolitika irányait: „Új gazdaságpolitika: a kínálaterősítő program.” Az új gazdasági program a gazdaságpolitika két alapvető célját (gazdasági struktúra átalakítása, gazdasági egyensúly megteremtése) megtartva négy fő elemmel egészül ki:- az adósság tőkésítése, kezelése, majd új Marshall-segély;- veszteséges vállalatok, ágazatok radikális visszaszorítása;- a KGST kapcsolatrendszerében a kereskedőházi modellre, valamint a fokozatos dollárelszámolásra való áttérés;- vállalkozásélénkítés, tulajdonreform. Érdekességként említhető, hogy Matolcsy 1988 végén reálisan számolt egy új Marshall-segéllyel, mely igénybevételének részleteiről folyó tárgyalások megkezdését is célul tűzi ki. Kimondva-kimondatlanul az „Új MarMDF-tanulmányok_________________________________________________ 172