Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Horváth Péter: A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai koncepciója és tulajdonviszonyokra vonatkozó elképzelései 1988-89-ben

dig terjedhet a szövetkezeti szektor és meddig terjed és meddig terjedhet a magángazdasági szektor.”2 „A paraszti jövendő” - bár Veres Péter a művet több mint 40 évvel a rendszerváltás előtt írta - teljes mélységében bontja ki ezt követően a tulaj­donviszonyok fontosságát, rávilágítva a tulajdon ember- és gazdaságformá­ló, valamint társadalomalakító hatására is. Ennek lényegét a kisbirtokos tulajdonának fontosságán keresztül érzékelteti: „A kisbirtokos földje tehát nem mozgatható tőkevagyon, hanem csak megélhetési alap. Egyetlen előnye csak az, amit az előbb mondtam: saját földjén talál munkát és saját maga termeli a kenyerét. Ez nagy dolog, a legnagyobb dolog a földön, mert a leg­nagyobb egyéni szabadságot biztosítja az embernek.. ,”3 MDF-tanulmánvok_________________________________________________ I. A GAZDASÁGPOLITIKAI PROGRAMOK BEMUTATÁSA 1. A Magyar Demokrata Fórum gazdaságpolitikai programja (vázlat, 1988. december)4 Az MDF gazdaságpolitikai programjának első átfogó vázlatát Matolcsy György készítette. A programot - egy rövid bevezetőt követően - hat téma­kör köré csoportosította a közgazdász (Mozgástér, Kritika, Új gazdaságpo­litika, Gazdasági modell, Politikai modell, Bázis). A „Bevezetőben” a szerző - vélhetően saját, személyes tapasztalatait is felhasználva - általánosan jellemzi az MSZMP és a kormány, valamint az „alternatív politikai mozgalomként” aposztrofált MDF politikai szerepét és 2 Veres Péter: A paraszti jövendő. Budapest, 2000, Püski Kiadó Kft., 163. 3 Uo. 159. 4 Szerző: Matolcsy György, terjedelem: 22 gépelt oldal. Forrás: Lakiteleki Rendszerváltó Archívum (rendezés alatt). 170

Next

/
Thumbnails
Contents