Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény ez a szervezet részérdekek szerint egymással kommunikációra képtelen vagy nem hajlamos, egymással harcoló részegységekre hullik. Nos, fennáll-e a balkanizálódás veszélye a posztkommunizmus korszakába lépő Közép-Európában? Szándékainkat tekintve éppenséggel nem a Balkán, hanem Nyugat felé igyekszünk. Az amerikai kremlinológia által ránk akasztott „Kelet-Euró- pa” megjelölést már régen sérelmeztük, helyette inkább Közép-Európaként akartuk meghatározni magunkat, ezzel is jelezve mind a Szovjetuniótól, mind a Balkántól való különbségünket. Ma már a „közép” jelző is - amit néhány éve még Konrád vagy Kundera mintegy programszerűen javasolt, magukat valamelyest önérzettel nevezve közép-európainak - legfeljebb kompromisszumként tűnik megfelelőnek. A politikai akarat minden minősítő jelzőt el kíván törölni európaiságunk mellől: tekintsük magunkat egyszerűen Európa részének. Bár a választási hadjárat során Magyarországon először az „út Európába” jelszót az SZDSZ hirdette meg, hamarosan minden párt Európába szóló „útlevelet” ígért az országnak, ha a választópolgárok rájuk adják a voksukat. Az Európába vezető út azonban hosszúnak s rögösnek ígérkezik, s jobb, ha tudatában vagyunk buktatóinak. Ken Jowett kollégámtól, aki a berkeley-i egyetem politológusa s románszakértő, 1988 júniusában hallottam egy előadást. Jowett úgy fogalmazott: Kelet-Európa és a Szovjetunió válaszúton áll, az államszocialista legitimáció összeomlásával vagy „etnikai”, vagy „civil” irányba fejlődhet. Ezen azt értette, hogy a világnak ebben a régiójában elvileg létrejöhet egy polgári demokratikus - magyarul mondhatjuk úgy is, „cívis” -fejlődés, de nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy a széthulló államszocialista rendszerek helyébe olyan jobboldali tekintélyű rendszerek lépnek, melyek uralmukat nem a demokratikus játékszabályok szigorú betartásával, hanem a nemzeti érdekekre való hivatkozással, a nacionalista érzelmek mozgósításával igyekeznek majd igazolni. Jowett azt jósolta, hogy az „etnikai” fejlődési út, a nacionalizmusok újraéledése, a nemzeti problémáknak a polgárosodás elé állítása a valószínűbb. A Szovjetuniót az Ottomán birodalomhoz hasonlította, s azzal érvelt, hogy a Pax Sovietica összeomlása az Ottomán birodalom XIX. századbeli hanyatlásával analóg folyamatokat indíthat el mind a felbomlóban levő Szovjetunión belül, mind a korábbi „szatelit államokban”. A polgári érték reményében Tény, hogy a régió fejlődése az elmúlt egy-másfél évben ebből a szempontból problémától terhes. 1989 őszének szabadságmámorát hamarosan a nemzeti, etnikai, sőt faji ellentétek éleződése, újra napirendre kerülése követte. A szovjet birodalom ezeket az ellentéteket ugyan meg nem oldotta, de a felszín alá szorította, nem illett zsidózni, a cigányokat magyaroknak illett nevezni, a magyaroknak a románokról mint „testvéri szocialista országokról” kellett beszélniük. Egy antiszemitának ítélt viccért vagy irredentának minősített kijelentésért írókat szilenciumra ítéltek, munkásokat 371
