Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény már el kellett volna jutniuk a nemtől a hogyanig. Mégse tették, mivel közéletünkben elharapódzott egy „félreértés”, mely szerint az ellenzéknek „minden kérdésben” szembe kell kerülnie a kormánypárttal. „Az Expóból, sajnos, pártügy lett” - vonja le a konklúziót, rímelve egy másik tárcaíró, Bokor Pál soraira, amelyek a Magyar Hírlap április 22-ei számában, az előző heti kormánydöntés ihletésére születtek: „Az eddigi huzavona rengeteg időt elrabolt... A politikai pártoknak... meg kellene állapodniuk abban, hogy nemzeti ügyről és országos gazdasági érdekről lévén szó, a világkiállítás ügyében egyszer és mindenkorra elássák a csatabárdot.” Valójában a pártcsatározás nem „félreértés”, hanem arra jó, hogy megkönnyítse a tájékozódást olyan bonyolult kérdésekben, mint hogy kell-e nekünk világkiállítás. Adva van két tábor. Az egyik tábor - már kormánypozíciójánál fogva is - bízik a művi optimizmusban, abban, hogy a hit valóságot teremt; a másik a racionális belátást kívánja értékké emelni, bár e belátás fényében nem tűnik fel oly rózsás színben a közeljövő. Az egyik a központosított programokat, a másik az önkormányzati és egyéni vállalkozói kezdeményezéseket részesíti előnyben, az egyik kiváltságosak javára akar adókedvezményeket, s kockáztatni a kiváltságnélküliek kontójára, a másik - már ellenzéki pozíciójánál fogva is - a köz által (tehát a közpénzekből finanszírozott programban nem érdekelt rétegek és régiók által) viselt terhekre hívná föl a figyelmet. De az ilyen és hasonló különbségek nem kristályosodhattak ki, mert rövid idő alatt szégyellnivalóvá vált, hogy pártrendszerben élünk, és mert sokan a pártok képviselői közül is engedtek a pártellenes hangulatkeltésnek. De hát egyes pártoknak kifejezetten érdekükben áll pártok feletti ügynek feltüntetni a világkiállítást. Ha - kormánypárt gyanánt - igazolni akarjuk döntésünket, ha a hatalom szilárdságát a már meglevő tervezőapparátusokra és a már most hangadó elitekre kívánjuk alapozni, vegyük elő a varázsszót: „nemzeti”. A „nemzeti megújhodás” pártjai készek folytatni a szocialisták müvét, a szocialisták is hűek egykori önmagukhoz és vélhetően a volt prominens párthívekhez is, akik időközben vállalkozók lettek. Cérnajáték Az SZDSZ az utolsó pillanatban foglalt határozottan állást világkiállítás-ügyben; a fővárosi frakció például a múlt év végén még fele-fele arányban megosztott volt. A kormány- döntést előkészítő gátlástalan sajtókampány idején csöndben maradtak vagy kitérőleg nyilatkoztak a szabad demokraták; a legkiemelkedőbb fellépés Demszky Gábor április 12-ei nyilatkozata volt, amikor a főpolgármester elősorolta a fővárosra háruló kockázatokat Expo-ügyben, és megismételte decemberi álláspontját az egyéves halasztásról és egy szerényebb költségigényű világkiállítás („mini-világkiállítás”) rendezéséről. Ám, ahogy az idézett glosszák is mutatják, az óvatosság távolról sem nyújtott védernyőt a pártpolitikusság vádja ellen. Ezzel az erővel jobb lett volna nem hallgatni. Idő előtt ellenkezni sok szabad demokrata szerint népszerűtlen lett volna; kérdés persze - és ez élesen fölvetődött a szombati tanácsülésen is -, mi fontosabb, mi pártpolitikusabb: az 337
