Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... mögött folytatott kompromisszumkeresés a másfél évvel ezelőtti helyzetben szükséges és sikeres politikai módszer volt, ma azonban bizonyosan nem volna az. Nem volna az, mert ők nem készek rá, és nem volna az, mert tovább halványítaná az SZDSZ arculatát. A jelen pillanat és az előttünk álló év, évek új feladataira nem Péter tűnik az alkalmas első számú vezetőnek. Abból, amit az elmúlt hetekben elképzeléseiről elmondott, nem tűnik ki, hogy megoldatlan problémáinkra másoknál jobban tudná a választ. Ezért nem szerencsés az a gondolkodásmód - Darvas Iván cikkében is megjelenik -, hogy amíg Péter volt a frakcióvezető, sikerünk volt, amióta nem ő, nincs sikerünk. Itt az időbeli egybeesést keverik össze az oksági kapcsolattal. Valójában azokat a hibákat, amelyek miatt 1990 őszétől érzékelhetően megtört az SZDSZ lendülete, és 1991 tavasza óta romlanak a közvélemény-kutatási eredmények, 1990 tavasza óta követjük el: nem újítottuk meg programunkat, nem készültünk fel az önkormányzati feladatokra, nem találtuk meg a hangot a parlamentben, nem tudtuk szélesíteni a szakértői-értelmiségi bázist. E hibánkban Péternek éppúgy megvolt a maga szerepe, mint Jánosnak, Ivánnak, Bálintnak vagy éppen nekem. Aki azt gondolja, hogy Péter elnökségétől várhatjuk az új sikereket, annak meg is kellene magyaráznia, hogy miért. Annak arról kellene a küldötteket meggyőznie, hogy Péter nemcsak arra alkalmas, hogy megfogalmazza az SZDSZ-tagság elégedetlenségét, nemcsak arra, hogy maga tartson jó szónoklatokat, hanem arra is, hogy összefogja, szervezze, mozgósítsa az SZDSZ szakembereit, politikusait, szervezőit. Ez az, ami Péter nyúlfarknyi programjából és eddigi nyilatkozataiból nem derül ki, eddigi vezetői tevékenységéből pedig még kevésbé. „...más irányultságú, más mondanivalójúpolitikával...”? Néhány héttel ezelőtt még ezen a ponton abbahagytam volna az érvelést. Azóta - pontosabban: Péternek a Népszabadságban október 4-én megjelent interjúja óta - megváltozott a helyzet. Nem elég Péter vezetői alkalmasságát, politikusi alkatát mérlegelnünk. Kiderült: Péter az SZDSZ eddigi politikájának nemcsak a módszerein, de a tartalmán is változtatni kíván. Egy hónappal később, november 4-én jelent meg a Népszabadságban Bilecz Endre és Rab Károly cikke, amelyben elhibázottnak minősítik az SZDSZ választások óta követett - tehát már nem elsősorban a kommunistákkal, hanem a jelenlegi kormánykoalícióval szemben folytatott - politikáját. Kifogásolják, hogy az SZDSZ a jogállamiság és a szociálliberális eszmeiség talaján áll, hogy nem támogatja a kormánykoalíció „rendszerváltó alaptörvényeit”, köztük a Zétényi-Takács-féle tervezetet, hogy ellenzi a világkiállítást, hogy bírálja a kormány külpolitikai törekvéseit. Szembefordulnak a párt gazdaságpolitikai elveivel, s az SZDSZ másfél éves tevékenységét „öncélú ellenzékiségnek” minősítik. Elismerendőnek tartják, hogy a tagság többsége számára érték a magyar nemzeti identitás és a keresztény értékrend, 252