Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... nagy történeti típusát, amelyet jól ismerhetünk Koestler és Manés Sperber regényeiből (vagy gondoljunk A befejezetlen mondatból Krausz Évire és még ezernyi regényalakra). Ezek az emberek Hitler és Sztálin lágereiben nagyrészt elpusztultak, de a spanyol polgárháború környékén még komoly nemzetközi írástudói és politikai elitet alkottak (clerísy), amelyet a halálra szánt aszkézis, a nagy műveltség, a föltét- len, vakhitü párthűség és a dogmatikus betűkultusz jellemzett. Szász Imre és Fodor András emlékezéseiből ismerjük az Eötvös Collegiumot szétverő ifjú fanatikusnak, Lakatos Imrének az alakját, Jancsó Fényes szelek')ébö\, Mészáros Márta filmjeiből ennek a körnek a hatását és belső légkörét. A Komintern szellemi arisztokráciájának gyermekeit furcsán nevelték. (Ne feledjük, hogy soha nem ez a réteg irányította a kommunista pártokat, hanem a zsíros tarkójú bürokraták.) Ezeknek a gyerekeknek nem elsősorban Gajdar Timur és csapatán kellett nevelkedniük, hanem afféle baloldali klasszicizmuson, a késő polgári „dekadencia” előtti kultúrvilág nagy értékein: Dante, Rembrandt, Shakespeare, Beethoven, Balzac, Tolsztoj, Darwin, Diderot, Hegel művein. Ez volt a híres „Örökség”, amelyen annyit vitáztak a bolsevik teoretikusok a húszas-harmincas években az egész világon. Lukács megvetése a leninista pártirodalommal, az ún. „forradalmi romantikával” szemben jellemző volt az apákra, akik ellen föllázadtak a fiúk. Amíg konzervatív középosztályi barátaim a hatvanas években Kolozsvárott ronggyá olvasott Cronin-, Herczeg- és Va- szary János-köteteket adtak kézről kézre, én Montesquieu-vel és Kemény Zsigmonddal próbálkoztam (de a politikai ösztöneik nekik voltak jobbak: fütyültek bolsevikra, mensevikre, és úszni jártak). Ugyanakkor ez a gőgös, belterjes kommunista értelmiség elképesztő küldetéstudattal rendelkezett, még sztálini üldöztetésére is büszke volt, ez volt valami perverz módon kiválasztottságának bizonyítéka. A világtörténelmi lényeg birtokosa - mi vagyunk a föld sója, gondolták. A Komintern-arisztokrácia gyermekei az eretnek iratok kénköves füstjébe is beleszagolhattak. Az apák azt gondolhatták, a fiúk immunisak. Nem voltak azok. A klasszikus kultúra és a szüntelen nagymellé- nyű moralizálás elvégezte a maga indirekt romboló munkáját. Nem lehet folyton az Igazságról papolni anélkül, hogy a hazugság ki ne bukjék. Kis Jánosnál morálisan és politikailag senki nem lehet messzebb ettől a sokszorosan bukott arisztokráciától, de szociálisan ez nem oldható meg: ő a maga módján éppannyira gróf, mint egy Bethlen vagy egy Pálffy, ezt nem tagadhatja le. Gimes Miklós, ’56 mártírja és Markus Wolf, a Stasi kémfőnöke két ellenséges világ ékei voltak: szociálisan ugyanaz a típus. Kis János farmerban is intergróf vagy interherceg. Nehéz ügyek ezek. Az elhajlástól az ellenzékig Nem életrajzot, hanem portrét írok. (Az előbbihez lásd Csizmadia Ervin kitűnő interjúját a Valóság 1989-es évfolyamában.) Ezért nagyobb terjedelemben időzhetek a múltnál, mint egy arányosabb szerkezetre kényszerülő biográfus. Kis János az egyetemen ismerkedett meg Bence Györggyel (ma professzor, az ELTE Bölcsészkar 242
