Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Fricz Tamás Az SZDSZ-jelenség műhely szerzőivel, az nem tagadható, hogy megközelítéseik igen szoros rokonságot mutatnak. A Frankfurti Iskola meghatározó alakjai - Adorno, Horkhei- mer, Marcuse, Benjamin miként már taglaltuk, egyaránt az individuumból indultak ki, s azt hangsúlyozták, hogy erős kritika alá kell vetni a nyugati kultúra meglevő intézményeit, amelyek korlátozzák az egyént az önmegvalósításban. (Ezenközben bírálták is a jelen öncélú, „tömegemberszerü” individualizmusát, amely nem az egyén kibontakozását hozza el, hanem a nyugati kultúra romlásának, kommercializálódásának következményeként az egyén árucikké, fogyasztóvá degradálódását hozza el.21 Soros nézetei mögött tehát nem pusztán Popper, hanem a Frankfurti Iskola is ott húzódik, ő tehát nem egy minden ízében eredeti gondolkodó - részkérdésekben persze lehet az —, hanem követője az egyszerre kultúrmarxista és ultraliberális irányvonalnak, amelyben az individuum istenítése, korlátlan, közösségektől teljesen elszakított „szabadságának” misztifikálása odajutott, hogy lassan az egész világot „érzékenyíteni” kell a nemi identitásukat is naponta váltogató egyedekhez. Soros sokszor hangoztatott meggyőződése szerint az egyénekre épülő, nyitott társadalmak számára elfogadhatatlan a nemzeti identitás, a nemzeti szuverenitás, mert ez korlátozza és gátolja az egyén - a világpolgár - szabadságát. Zubbony, amit le kell vetni, el kell dobni és meg kell haladni, felépítve egy multikulturális világtársadalmat. Ki is mondja, hogy a nyitott társadalom felépítéséhez arra is szükség lesz, hogy beavatkozzanak egyes nemzetállamok belügyeibe. A fentiekből leszűrhető az a következtetés, hogy Soros György és az SZDSZ víziói egy új globális világrendről, globális nyitott társadalomról egybeérnek. S ahogyan Soros, úgy az SZDSZ elitje is mélységes lenézéssel tekintett a nemzeti tábor szereplőire. Különösen elutasították - a népi-urbánus vita hagyományát folytatva - az MDF „mucsaiságát”, s természetesen antide- mokratikusnak, fasisztának, rasszistának és antiszemitának bélyegezték őket. 1994-ben azért álltak az MSZP mellé, mert a lelkűk mélyén a posztkommunizmusnál sokkal nagyobb veszélyt láttak az állítólagos nacionalizmusban, a magyar nemzeti identitásban, a hagyományokban s persze a rasszizmusban, antiszemitizmusban. A szocialistákkal egyesítette őket az „internacionalizmusnak” is nevezhető kozmopolitizmus, a Nyugat-imádat (ami a szocialistáknál nem jelentett mást, mint az érdekeiknek megfelelő gyors „átállást” és 21 Lásd ehhez: Herbert Marcuse: Az egydimenziós ember. Kossuth, 1990 220
