Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Halmy Kund: Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről
Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről hirdetik, hogy az álságos eszmék terhelése alatt „virágzó” fogyasztói társadalmak működése vezet a földi forrásaink kizsigereléséhez, a közösségek identitásának oldódásához és a hagyományos műveltség, kultúra erodálódásához. (Ez a folyamat gyorsítja fel a keresztény Európa alapjainak megrendülését, a nemzeti szokások, a nemzetállamok tartópilléreinek megrendülését.)1 2. A liberalizmus magyar és európai történelmi hátterének egyik olvasata A szabadságot elemi fontosságúnak érző, a nyolcvanas években ébredező magyar közélet régi gyökerekből táplálkozott. A szabadság (illetve annak hiánya) alapvetőn a 18. század kezdetétől, a Rákóczi-szabadságharc idejétől válik egységes közösségi élménnyé, a teljes Kárpát-medencére kiterjedő területi alapon is. De a függetlenség iránti igény, az „iga” lerázásának vágya már a 16-ik században, a török hódítás kezdetekor megjelent. Valójában innen eredeztethető a magyarság közös, premodern nemzettudata is. Hamis, utólagos magyarázat az, hogy a nemzettudat a 19-ik századi nemzetállami „lázzal” egy időben alakult ki. A nemzet, a nemzetség természetesen a nemesi elit összetartozását is kifejezte, de már Zrínyinél (a költőnél és hadvezérnél) olvasható a nemzetre, mint a magyar eredetű népesség egészére,2 másutt a Szent Korona alattvalóira való hivatkozás. Ez a közösségi élmény és az ún. Hungarus-tudat az Árpád-korig visszavezethető. (A korábbi évezred törzsi-nemzetségi azonosságtudata idején ez nem is lehetett kérdés.) A magyarok közösségének kollektív szabadságvágya tehát megjelent a nemesi 1 A legújabb, szinte védhetetlennek tűnő jelenség, a brutális migrációs terhelés Európa teljesítőképességének végső határait feszegeti. 2 „Ne bántsd a magyart! Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is kiáltson fel utolsó veszedelmeden? Hogy senkinek ne keseredjék meg szíve romlásodon? Hogy senki utolsó halállal való küzködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én őrállód, vigyázod, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, imé kiáltok, imé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz! íme tudománt tészek előtted, nagy Isten, mindent, akit tudok, kikiáltok, hogy éntülem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elől, amint megfenyegettél az nagy Ezekhiel prophétával: Venientem gladium nisi annunciaverit speculator, animarum quae perierint sangvinem de manu ejus requiret Dominus”, In: Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart! Az török áfium ellen való orvosság (1661). 21
