Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok (Amennyivel nő ennek hatására a konvertibilis export, legalább annyival nő az import, továbbá a nyereséget jórészt repatriálják.)427 Ezért javasolható a szabályok olyan formálása, amely szemben a mai ágazati listás megoldással, a nettó exportőrt részesíti előnyben. Emellett általában is helytelen a mai gyakorlat, mely az ország hiányos infrastrukturális ellátásáért és a központi bürokrácia lassúságáért cserébe nagyvonalú nyereségadó-kedvezményt ajánl a külföldi tőkének. Ehelyett egyidejűleg kell javítani az infrastrukturális, intézményi ellátást, és a hazai adózással lényegében megegyező terhet róni ki a külföldi vagy vegyes vállalkozásokra. Azzal is szembe kell nézni, hogy a célul kitűzött vállalkozásösztönzési és kis- középüzem-fejlesztési elgondolásokhoz nemzetközileg elfogadható és indokolt vámvédelem tartozik hozzá. Jelenleg az irreálisan magas vám és az ésszerű iparvédelem hiánya egymás mellett létezik. A magyar külkereskedelem orientációját rövid időn belül átrendezi az, ha legfőbb KGST-partnereinkkel meg tudunk állapodni a keményvalutás elszámolásban. Ez a forgalmat azonnal és hosszú időre mérsékli, de egyben a hatékonyságromlás egyik legfőbb okozóját is felszámolja. A program a kereskedelmi kapcsolatok általános liberalizálását tűzi célul, de ezen irányzat alól kiemeli a hazai föld, ingatlan és kulturális értékek forgalmát - ezeknél a nemzetközi gyakorlatban is jól ismert értékvédelmet kell alkalmazni. Programunk célul tűzi ki az európai nemzeti gazdasági rendszerhez való minél gyorsabb gyakorlati közeledést (szabványokban, eljárásokban), és a számunkra legelőnyösebb kereskedelmi státusz megszerzését. Modernizálódásunkban számítunk a külföldi magyarság szellemi, erkölcsi, politikai és anyagi támogatására. H. Foglalkoztatás, képzés, szociális ügyek Az állami támogatás mérséklése, a rubelelszámolás eltörlése, az állami vagyon utáni tőkejáradék megkövetelése, valamint a fizetési fegyelem helyreállítására irányuló programelemek egyenként és különösen egészükben nagymértékű gyárbezárást idéznek elő. Ezt a lépéssorozatot azonban semmilyen felelős kormányzat nem kerülheti ki. (A jelenlegi láthatóan félve halo427 Repatriálás', külföldi vállalkozás által belföldön megtermelt nyereség anyaországba történő visszaáramoltatása. Ez a fogadó ország szempontjából — többek között - azért kedvezőtlen, mert a nyereség nem annak megtermelési helyén hasznosul. 329