Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből gatja, hogy az elemi fizetési fegyelmet betartassa és a régen csődbe jutottakat felszámolja.) A folyamat társadalmi kezelhetősége érdekében több válságkezelési elemet kell alkalmazni: — az iparági válságoknál (szén, acél) bejelentett ütemezés szerint kell haladni; — regionális válságnál a korszerű ipartelepülés eszközei (kedvezményes hitel, támogatott infrastrukturális fejlesztés, adókedvezmény, stb.) alkalmazandók; — széles körű átképzési programok üzleti és/vagy állami eszközökre alapozva; — a felsőfokú képzésben résztvevők számának egyébként is indokolt növelése; — a munkaidő-csökkentés és job-sharing428 lehetőségeinek liberalizálása, stb. A minőségibb - és így egyben munkaintenzívebb - farmergazdaság terjedése, valamint az eddig hátrányos helyzetben tartott kistelepülések, helyi közösségek gazdasági és kulturális megerősödése mérsékli vagy meg is állítja a városközpontokba való áramlást. Ez valamit könnyít a várhatóan leginkább érintett nagyipari (nagyvárosi) központok foglal­koztatási és lakáshelyzetén. Szükség van továbbá a gazdakörök, népfőis­kolák, munkás önképzőkörök, nyílt egyetemek és más képzési formák alkalmazására a munkaerő-kereslet és a képzettség közötti eltérés mér­sékléséhez. A lakásgazdaság újratermelődő válságából is csak a költséges és ru­galmatlan építési, építőanyag-ipari, terület-előkészítési apparátus és bérlakás-rendszer megtörésével lehet kikerülni. Az egyéni és vállalko­zói alapra helyezett lakásépítés és -gazdálkodás kevésbé költséges és az igényeknek jobban megfelelő lakásállományt garantál. A jelenlegi állami bérlakásvagyont a helyi önkormányzatok tulajdonába kell adni azzal, hogy e vagyon kezelésére a lakók bérlőközösségeket szervez­zenek, amelyek majd megtalálják a leggazdaságosabb karbantartási és ingatlankezelési formát. A lakásberuházást az adórendszernek kedvez­ményesen kell kezelnie. A fiatalok pályakezdéséhez - oktatási és első lakáshoz jutási céllal - külön hitelkedvezmények kapcsolandók. Ezek nem szociálpolitikai kedvezmények, hiszen egy leendő szakembernek nyújtott hitel perspektivikus befektetés. De fontos társadalompolitikai 428 Job-sharing (magyarul: munkakörmegosztás): két - vagy akár több - munkavállaló kö­zösen vállal kötelezettséget egy adott munkakörhöz tartozó feladatok ellátására. Ezzel együtt az ezzel járó felelősség is közöttük oszlik meg. A fogalom szerepeltetése azért érdekes, mert a Munka törvénykönyve csak 2012-től tartalmazza ezt az atipikus foglal­koztatási módot. 330

Next

/
Thumbnails
Contents