Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok Munkásszövetség;416 Április 6. Kör.417 A Bizottság megalakulásától kezdve demokratikus elvek szerint működik. Minden tagja [Kézzel írt bejegyzés, nehezen olvasható] pártállásától és szerve­zeti hovátartozásától függetlenül - egy szavazati joggal rendelkezik. Egyetlen párt vagy szervezet sem élvez előjogot, és nem használhatja fel a Bizottságban való részvételét politikai előnyök megszerzéséhez. Éppen emiatt a Bizottság rotációs elv alapján tevékenykedik, a soros üléseken mindig az a párt vagy szervezet tagja elnököl, amelynek helyiségében folyik a tanácskozás. A Bizottság - a munka jellegére tekintettel - sajtóösszekötőnek megbízta Bereczki Vilmost,418 akinek feladata, hogy a határozatokat a tömegkommuni­kációs szervekhez eljuttassa. Más, megbízott személy nincs, így a Bizottság nevében - külön, soros elnöki felhatalmazás nélkül - egyetlen személy sem járhat el hivatalosan. Az eddigi üléseken a Bizottság határozatot fogadott el a csatlakozás lehető­ségéről, valamint a határozat jogerőre emelkedése formájáról. Ennek megfele­lően a Bizottságnak - a csatlakozás formáját tekintve rendes vagy megfigyelő státuszú tagja lehet minden olyan párt vagy társadalmi szervezet, amely a saj­tóközleményben már megjelent célokkal és kritériumokkal egyetért és azt gya­korlatilag alkalmazza. A csatlakozás önkéntes, a státusz megválasztása szabad, és a rendes tagság megfigyelőire nem változtatható. A csatlakozást a Bizottság szavazás nélkül elfogadja, tehát visszamenőleges hatályú. A Bizottságunk elvárja, hogy a csatlakozó pártok vagy társadalmi szerve­zetek gyakorlatilag is ítéljék el az 1956. november 4-i fegyveres beavatko­zást és az azt követő véres megtorlást. A Bizottság kétharmados szavazattöbbség alapján hozza meg határozatait, ha így nem születik egyetértés, a kérdést le kell venni a napirendről. A szava­zás nyílt és a soros elnök vezeti. A Bizottság megalakulásával a magyar nemzet önbecsülését és független­ségi törekvéseit kívánja utódaink számára is megörökíteni. Azt akarja, hogy 416 Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség: 1989. február 25-én megalakult szerve­zet. Az első független magyar munkás érdekvédelmi szervezet volt. 417 Április 6. Kör: 1989 júliusában Isaszegen alakult egyesület. Az 1989-es évben több ese­ményen is részt vettek szervezőként, mint a román nagykövetség előtt az erdélyi fa­lurombolás ellen rendezett tiltakozáson, továbbá június 16-án a Hősök terén Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén. 418 Bereczki Vilmos: politikus. 1989-1990 között az FKGP szóvivője, majd 1990-1992 kö­zött az FKGP országgyűlési képviselője, 1992-től független képviselő. 317

Next

/
Thumbnails
Contents