Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok az MDF korai történetéből 1956. október 23-ára méltóképpen emlékezzünk és a 33. évfordulóját össztársadalmi szinten, nemzeti összefogással ünnepeljük meg. Bizottságunk bízik abban, hogy a T1B419 is felismeri október 23-a piros betűs nemzeti ünneppé emelésének fontosságát. Ugyanis a magyar nép önbecsülése és függetlenségi törekvése ezen a napon érte el tetőfokát. Ezen a napon tudatta a magyar nemzet a világgal, hogy az állami hatalom kialakításához és gyakorlásához a magyar népnek joga van, és ezt a jogot tőle elvenni vagy annak gyakorlásában akadályozni nem lehet. Az Október 23-a Bizottság ennek a napnak nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítását akarja elérni. Legyen ez az ország ünnepe és figyelmeztetés minden pártnak, szervezetnek, kormánynak. Intse az uralmon lévő pártot és mindazokat, akik a jövőben kerülnek hatalomra, hogy ha nem a nép egészének az érdekeit tartják szem előtt, ha megvonják az emberektől a szabadságot és emberi méltóságukban megalázzák, a népnek jogában áll őket elmozdítani és leváltani. A Bizottság mély sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy egyes szervezetek nem tanultak a múltból és a TIB-en keresztül vagy más formában a népszuverenitás megünnepléséhez a kezdeményezés jogát akarják kisajátítani, az első szabad október 23-át kizárólagosan kívánják megrendezni. Ez Bizottságunk számára elfogadhatatlan, mert a diktatúra egy újabb változatát jelenti. Ezért felkérünk minden további - elveinkkel egyetértő - pártot és szervezetet, hogy ítélje el a TIB és más szervezetek antidemokratikus megnyilatkozásait. Bizottságunk természetesen nyitott marad minden demokratikus szervezet számára. Budapest, 1989. szeptember 13. 419 Történelmi Igazságtétel Bizottság: független civilszervezet, amelyet 1988 tavaszán alapítottak a kommunista rendszer alatt üldöztetést elszenvedett emberek, többek között az 1956-os forradalom idején betöltött szerepükért. A szervezet meghatározó szervezői 1988-ban: Göncz Árpád, Regéczy-Nagy László, Mécs Imre, Halda Aliz, Nagy Elek, Hegedűs B. András, Rácz Sándor, Dénes János, Litván György, Fekete Gyula, Széli Jenő, Vásárhelyi Miklós, Nagy Judit, Fónay Jenő. 318