Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szeredi Pál: „Egy minta-Magyarországot szervezni idebent”
Forrásvidék Szeredi Pál Kötetünkben a hazai és a külföldön megjelenő magyar nyelvű lapok, folyóiratok írásain keresztül mutatjuk be a három évtized történetét, a legfontosabb nemzetépítő törekvések köré csoportosítva. A nemzetépítő demokratikus ellenállás első fázisa, a politikai alternatívák megfogalmazásának kora - amint már említést tettünk róla - 1957 januárjának elején megszűnt. A Püski Sándor által kezdeményezett szövetkezeti könyvkiadó és irodalmi folyóirat terve is zátonyra futott. 1957. január 18-án felfüggesztették, majd április 20-án megszűntették a Magyar írók Szövetségét. A nemzetépítő politika az irodalom hátországába húzódott vissza. Először került választás elé: hallgatni, sztrájkolni, vagy vállalni a megszólalást és a nyilvánosság előtt kifejezni, amit lehet. A nemzetiek többségében az utóbbi utat járták, csak Németh László hallgatása tartott 1959-ig, illetve Ily- lyés Gyuláé 1961-ig. Az 1957 szeptemberében meginduló Kortársbíxn már olvashatóak a nemzetiek írásai, s bár a „nagyágyú”, Illyés nem küldött írást a lapba, jóváhagyását adta az abban történő megszólaláshoz.64 Az első számban megjelent Féja Géza, Németh László, Tamási Áron és Szabó Pál egy-egy tanulmánya, elbeszélése. Kevéssé ismert, hogy az egész korszakot meghatározó három T elve (támogat, tűr, tilt) 1957. augusztus 6-án került először megfogalmazásra. Lényege az írói lojalitás kikényszerítése volt. Kádárék nem kívánták a nemzetiek önmarcangoló beismerését, bár sokáig várták önkritikájukat. 1956-os megnyilatkozásaik még évek múlva is megakadályozták közéleti szerepvállalásaikat, ám a pártvezetés azzal is tisztában volt, hogy szüksége van a nemzetépítők nyilatkozataira, írásaira. A „kötőféket” esetükben hosszabbra kellett engedniük, de az állandó fenyegetés ott lebegett fejük felett. Ilyennek tekinthető az írói pereket követő, a népi írókról szóló 1958-as pártállásfoglalás, melyben a népi írók mozgalmát nacionalizmussal, belső fellazítással és az 1956-os nemzeti felkelés szellemi előkészítésében való részvétellel vádolták meg. Az állásfoglalást nyugodtan tekinthetjük „szellemi büntetőeljárásnak”. Még konkrétabb fenyegetést jelentett Püski Sándor és Zsigmond Gyula, a 64 1957. augusztus 7-én a nemzetiek az alábbi levelet intézték a Kortárs szerkesztőihez: „A népi írók megfelelő feltételek mellett műveikkel részt vesznek a »Kortárs« munkájában és a szerkesztőség kívánságára az egész csoport nevében három főmunkatársat küldenek a »Kortárs« főmunkatársai sorába: Németh Lászlót, Szabó Pált és Tamási Áront. Szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy a főmunkatársnak küldött nevezett írók teljes bizalmunkat élvezik. Budapest, 1957. augusztus 7. Remenyik Zsigmond, Tamási Áron, Sinka István, Szabó Pál, Veres Péter, Németh László, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula.” 38
