Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Folyóiratok jegyzéke
Folyóiratok jegyzéke sem „vidéki”, sem „belterjes” lapnak tekinteni, írása jelent meg Illyés Gyulának, Weöres Sándornak, Károlyi Árnynak is. Munkatársai közé tartozott Petri György, Vámos Miklós, Gáli István, Ladányi Mihály, Váci Mihály, Fája Géza, Baka István, Czakó Gábor, Pintér Lajos, Veress Miklós, Ördögh Szilveszter, Csoóri Sándor, Kolozsvári Papp László. Már az első évektől jellemzője a folyóiratnak a rendkívül erős kritikai rovat, ahol Kiss Ferenc, Tarján Tamás, Berkes Erzsébet, Szakolczay Lajos, Szilágyi Ákos, Pete György, Vasy Géza, Alföldy Jenő és Körmendy Zsuzsa neve jelentette a minőség garanciáját. 1972-től a lap teret biztosított a határainkon túl élő magyar költőknek és íróknak. A Tiszatáj mellett a külhoni magyar irodalom legfontosabb fóruma lett. Payer István halála után Monostori Imre vette át a folyóirat irányítását. A kezdetben bizonytalan jövőjű antológia tíz év alatt megerősödött, és 1979-től évente hatszor megjelenő, „valódi” folyóirattá vált. Az Új Forrás országosan ismert lappá nőtte ki magát. 1984-ben itt jelent meg Nagy Gáspár Öröknyár: elmúltam 9 éves című verse, mely a lapnak országos méretű érdeklődést biztosított, és egyben politikai meghurcolását eredményezte. A vers közlését követően menesztették Sárándi József szerkesztőt, de Monostori Imre továbbra is színvonalas tartalommal vezette a lapot a rendszerváltoztatásig. Új Aurora Az Új Aurora az 1960-as, ’70-es években az új irodalmi periodikumok sorában jelent meg. A Békéscsabai Városi Tanács kiadásában, a Kner-nyomda nyomtatásában 1972-ben látott nyomdafestéket első száma, melynek alcíme: Irodalmi, művészeti és közművelődéspolitikai antológia. Ezt a nevet viselte 1977-ig, ekkor lett új alcíme: Irodalmi és művészeti folyóirat. A folyóirat megnevezés kis túlzás volt, hiszen műfaji jellemzőit tekintve az antológiajelleg mindvégig uralkodó maradt. A folyóirat címét Kisfaludy Károlynak az 1800-as években kiadott zsebkönyvsorozatától kölcsönözte. Sokakban ugyanakkor az Auróra nevet viselő rosszemlékű szovjet hadihajó képe jelent meg a folyóirat címét látva, és ettől az előítélettől nem is tudott soha megszabadulni. A folyóirat első főszerkesztője Darvas József. Az induló lap beköszöntőjében Békéscsaba kulturális fórumteremtéséről, a helyi irodalmi műhely megteremtésének szükségességéről, a békési világ szellemi mágnesteréről írt, és a szűkebb pátriától messzebb került békésieket szólította szerzőgárdaként. 309