Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Folyóiratok jegyzéke
Forrásvidék Összeállította: Szeredi Pál Sajnálatos módon az első szám Darvas nekrológját is közli, mert a megjelenés előtt a főszerkesztő elhunyt. Az Új Aurora Darvas József halála után Filadelfi Mihály főszerkesztősége alatt egy-egy év irodalmi, művészeti alkotásait és helyismereti írásait összegyűjtve jelent meg, majd évi 2-3 számban adott hírt a megye kulturális terméséből, a békési táj jeles képzőművészeinek reprodukcióit is közölve. Békés megye legnagyobb nemzetiségi népességét a szlovákok adják, így különösen érdekes kísérlet volt az 1976-ban megjelenő 8. szám, amelyben megkezdődött a szépirodalmi alkotások egyidejű szlovák és magyar nyelvű közlése. Az Új Aurora pályafutása alatt csekély teret foglalt el a próza, a kisepika, nagyobbat a vers. Az 1977. évi első számban Illyés Gyulától A provincializmus felé, előre című írását közlik, melyben a vidéki orgánumok szerkesztőit várkapitányoknak nevezte, s megállapította: Irodalmi életünk a folyóiratokban húzódik, majd az Új Auroráról szólva úgy fogalmazott, hogy úgy versenyez az ország többi folyóiratával, hogy épp provincializmusa révén emelkedik melléjük, a vidéki helyzetet és az országos igényt tekintve. Az Új Aurora keveset foglalkozott a társadalmi változásokkal, megmaradt helyi érdekű és értékű lapnak. 1989-ben Hatvani Dániel lett a főszerkesztő, a lap nevét Napórára változtatták, majd 1991-ben csendben befejezte működését. ORSZÁGOS LAPOK Élet és Irodalom Az Irodalmi Tanács elsőként, 1957. március 15-én az Elet és Irodalom című lapot indította el, amelyet Bölöni György vezetésével a kommunista írók szűkebb csoportja szervezett meg, és leginkább a harcias, a hibákat, politikai elhajlásokat támadó és ostorozó hangvétel jellemezte, semmint az integráló szándék. Ez a csoport elsősorban a régi párttagokat, valamint a dogmatikus időszakban háttérbe szorított néhány marxista alkotót tömörítette. A lap vezető ideológiai cikkeit Bölöni György és Sándor Kálmán írta, nem ritkán indulatos türelmetlenséggel nyilatkozva a más felfogású írókról. Az első évfolyam legtöbbször szereplő írói Lengyel József, Goda Gábor, Illés Béla, Gergely Sándor, Földeák János; költői Keszthelyi Zoltán, Fodor 310