Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Szeredi Pál: „Őrizd az embert”
„Őrizd az embert” Ilyen konfliktus volt Sarkadi Imre Oszlopos Simeon vagy Örkény István Pisti a vérzivatarban című drámájának bemutatása körül. Évtizedekkel később Kosa Ferenc így jellemezte a korszak művészekkel szembeni politikai félelmeit: „...a hatalmat nemcsak az sérti, ha a politikai témájú filmekben az alkotók megkörnyékezik a tabukat, a szabadság, az igazmondás, az európai típusú demokrácia kérdését, de az is bosszantja, ha valakinek az égvilágon semmi köze nincs a politikához, ám kimagasló eredeti tehetség.”714 715 716 717 A hetvenes és nyolcvanas években számtalan színházi előadás vált csendes tüntetéssé. Egyre nagyobb divat lett a színházba járás, az előadások mindig telt ház előtt mentek. Az emberek baráti társaságokban, munkahelyükön tárgyalták az egyes darabok „rejtett üzeneteit”. A korszakon végigvonuló másik, konfliktust kiváltó és a nemzeti demokraták törekvéseinek homlokterében álló kérdés a vidéki városok színházainak sorsa volt. Miért csak nálunk szükségszerű - a köztudatban -, hogy a vidék igényeit eleve „másodrendű” garnitúra elégíti ki. Azért, mert aki országosan szerencsés a bizonyításban, előbb-utóbb otthagyja a vidéket? [...] Ezek szerint akkor a vidék másodrendű ebben az országban71'5 - vette fel a kérdést Ruszt József az Alföld vidéki színházakról zajló vitájában. Vidéki színházaink többnyire a pesti színpadokon bevált műveket plántálják. így a bulvár világ és ízlés akadálytalanul leáromolhat vidékre is, mert kétségtelen, hogy járt úton haladni sokkal könnyebb716 - adta meg a magyarázatot Bőgel József a vidéki színházak darabjait elemezve. Pár évvel később Pálffy István - visszatekintve az évtizeddel korábbi évekre - pontos értelmezését adta az vidéki színházak kényszerekbe szorított helyzetének: A „szocialista népszínház” hangzatos elmélete mögött [...] ott bujkált a középszerűség, a kényelmesség, „a sokrétű igények kielégítésére törekvő” eklektikusság, az óvatosan centiző műsorpolitika, meg sokminden más, amiről akkoriban még csak egy-egy hamisan csengő színpadi mondat, megbicsaklott elgondolás, egy-egy hökkentő stílustörés árulkodott?'1 A vidéki színházaknak is meg kell érteniük, hogy csakis úgy tehetnek eleget népművelő és tudatformáló funkciójuknak, ha a társadalmi fejlődés 714 Lőcsei Gabriella: Ámyéksakk. Magyar Nemzet, 2006. május 20. 30. 715 Ruszt József: Aszínházi vitához. Alföld, 1969/10, [71-75] 71. 716 Bőgel József: Vidéki színházaink szórakoztató funkciója. Alföld, 1969/6, [80-84] 80. 717 Pálffy István: A tegnapból tanulni. Hozzászólás a színházi vitához. Alföld, 1976/7., [85- 88] 85. 297
