Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)
Kávássy János Előd: Álomföld
Forrásvidék Kávássy János Előd A „középső út”, s annak a „Köztes-Európában” való magyar megvalósítása kapcsán megkerülhetetlen, hogy Németh mellett e gondolatkör másik ikonikus alakját, Illyés Gyulát is (meg)idézzük, fentiek megjelenéséhez képest bő egy évtizeddel korábbról: Mi a legjellemzőbb erre a területre? Hogy bármily egységes volt, mindig szétszaggatott is volt: mindig külső erők ostromolták, és nemzetei, főleg az újkorban, csak egy-egy históriai pillanatra voltak függetlenek. Ha a Habsburg-birodalom s vele Közép-Európa a népek börtöne volt, a lázongó rabok sokféle hangja közt a magyar szellemi élet a börtön lebontása tervéhez kezdettől fogva -s ez ma is fő mentségünk - új, közös épület megalkotását ajánlotta, Kossuth elég messze ható szavával is: egy dunai konföderációt. Ezen nemcsak a társadalomtudomány vezetői munkálkodtak; a legnagyobb költő, a legnagyobb két zenész is. A pillanat elérkezte- kor, a börtön összedőltekor a politika nem közösét épített. A régi kövek az új konstrukcióban is régiek maradtak. A magyar nép milliós tömegei ráadásul még az anyanyelvi egységből is letörettek. S az egy nagy börtön helyett a népet több kicsi gyötörte. A két háború közt föllépett magyar írónemzedék - épp a magyar irredenta leghevesebb idején - már Ady, Bartók és Kodály szellemében tette fő programpontjává azt az örökséget, melyet a Habsburgok ellenzékeként legjobban Teleki László fogalmazott meg. Hatásos jelszó kínálkozott. Batsányi 1789-es nagy verszáró sora, hogy Vigyázó szemetek Párisra vessétek! már rég iskolaanyag volt, minden magyar fülbe utat lelt. Csak a földrajzi irányon kellett fordítani. Szemünket ne Párizsra szögezzük, hanem Prágára, Belgrádra, Bukarestre; ne a távolba tekingessünk, hanem egymásra. [...] A századforduló nagy hiedelme, hogy a nemzeti ellentéteket a szocializmus nemzetközisége oldja föl, a gyakrabban hangoztatott jelszavak ellenére is kívánalom maradt. A nemzeti türelmetlenség az anyanyelvi türelmetlenség formáiba burkolódzott. Nem egy olyan országban is, amely gazdasági berendezkedésében többé-kevésbé a szocializmus felé tett utat. Sajátos közép-európai szellemi élet kialakulásának útja a bensőbb szellemi érintkezés lett volna. Pontosan: a fordítás és összejárás. A találkozások jó része merőben hivatalos volt, a politika kívánalma szerint. [...] Voltaképp két nevet említhetünk. Révükön van maradandó csereemlék is. Krleza400 400 A horvát, a magyar és a német nyelvet anyanyelvi szinten beszélő Miroslav Krleza (1893-1981) eredetileg a budapesti Ludovikán végzett katonatiszt volt, akiből 1918 után tudatos választással vált horvát író, költő, drámaszerző és esszéíró, a 20. századi horvát irodalom egyik legjelentősebb alakja. 184
