Nagymihály Zoltán - Szekér Nóra (szerk.): Forrásvidék. A nemzeti demokratikus gondolkodás a magyar folyóiratok tükrében (1956-1987) - RETÖRKI könyvek 26. (Lakitelek, 2017)

Nagymihály Zoltán-Szekér Nóra: Eszme a magasban

Eszme a magasban

és vágyképekből.” [...] És mi minden bajunk származott ebből! Jellemzésül hadd idézem Bibó következtetéseit egy futamodásnyit: „A magyar nemzet olyan politikai és társadalmi konstrukcióban élt, amelyben a dolgokat a maguk nevén nevezni nemcsak hogy nem lehetett, hanem nem is volt szabad; ahol a tényeket nem az okok és okozatok egyszerű láncolatában, hanem azokon kívülálló feltevések és várakozások jegyében kellett értelmezni és magyarázni.” [...] Hosszú távon az aprócska hazugságok is alkalmasak arra, hogy elriasszák az igazságkeresőket, és a magukba szippantsák a salakot. [... J Politikai gyakorlat és politikus szellem különválik, polarizálódik, ellentmondásba kerül. „A lényeglátás adományával megáldott emberek nemcsak a hatalomból, a politikai cselekvés terepéről szorulnak ki, hanem lassacskán minden olyan pozícióból is, amelyben gondolati függetlenségüket megőrizve, a politikai gyakorlatot legalább befolyásolhatnák,”221 222

Majd Fekete Gyula a jelen viszonyaihoz igazította a végkövetkeztetését. Felfoghatom így: ma is - mint ’45-ben - a forradalom továbbvitele a tét. [...] Több párttal, [...] a háttérben a legjobb szellemi erők állandó készenléte, mindennapos tornája, [...] gondolatcseréje: természetes, sőt szükségszerű. A szellem világától idegen érdekkapcsolatok, kötöttségek, elkötelezettségek okozhatnak zavart, keverhetnek tisztátalanságot a szellemi életbe, de a gondolati renyheségtől aligha kell tartani. Az egy pártrendszernek nincs ilyen mechanizmusa. [...] A hatalom egyetlen háromszögelési pontjára a szellemi élet is előbb vagy utóbb, és folyamatosan és újra meg újra betájolja magát. S ezzel együtt mindig megújul a veszélye annak, hogy feladja szuverenitását. [...] Az egy pár trendszer egyenirányítja a szellemi közeget is, sokan erre - s éppen a szuverén gondolkozók közül sokan, mint Bibó is - csak hallgatással tudnak válaszolni. [...] Bibó István ürügyén szólva épp azért tettem a hangsúlyt a szellemi szuverenitás ma különösen időszerű problémájára, mert meggyőződésem, csakis ez a szuverenitás biztosíthatná - s ez minden külön besegítés, mesterséges ösztönzés nélkül biztosíthatná is - a korrekciós készség megújulását s a megtervezett társadalom továbbgondolását. S ehhez minden java szellemi erőre szükség van}22

E két tanulmány, ahogy az emlékkönyv több más írása, nem csupán Bibó István életműve előtti tisztelgés, hanem példájának megidézésével egyfajta politikai program megfogalmazása is. Az 1962-63 után létrejött hatalmi játéktér

221 Uo. 35-36.

222 Uo. 41-42.

113