Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Botlik József: Drúzsba kötve
Drúzsba kötve Csehszlovákia írt röpiratában: „Tegnap Auschwitz (tudniillik a szlovákiai zsidók deportálása- B. J.) volt a kivételes szlovák jólét ára, ma a magyar kisebbség. Az árat mindig mások fizetik úgy, ahogy a rasszista materializmus azt pontosan előírja. De ha ez így van, akkor itt a faji kizárólagosság üli diadalát, nem az antifasizmus, nem az igazság!” A jogfosztó intézkedések időszakában a kitelepítésre ítélt magyarok és németek, valamint a Tiso-rendszerrel együttműködött szlovákok számára az első szlovákiai gyűjtő- és munkatáborokat 1945 tavaszán hozták létre. Felállításukról később, hivatalosan a Szlovák Nemzeti Tanács 1945. augusztus 23-án kelt 105. számú törvényerejű rendelete intézkedett. A munkatáborok számát közel hatvanra növelték, november elején az akkori ötven táborban 21 842 személy tartottak fogva, akiknek 82%-a német, 12%-a magyar, 6%-a szlovák volt. A legjelentősebb táborok, ahol sok száz magyar is raboskodott, a következő településeken működtek: Pozsony (a Szőlősi úton, illetve a Patrongyárban [Patronka]), Pozsonyligetfalu, Szentgyörgy, Szered (itt a korábbi zsidótáborban), Dunaszerdahely, Komárom, Érsekújvár, Párkány, Léva, Ipolyság, Losonc, Szádalmás, Kassa és Késmárk. Közülük a legnagyobb a már említett pozsonyligetfalui volt. A szlovák hatóságok a táborok nagy részét a német lakosság kitelepítése és a magyar-csehszlovák lakosságcsere megindulása után 1946-ban fokozatosan számolták fel. Közben, mivel a volt Csehszlovákia területének nagy részét 1944 szeptembere és 1945 májusa között a szovjet csapatok foglalták el, az újjáalakuló ország a Szovjetunió befolyási övezetébe került. Ugyanakkor háborús győztes államként Csehszlovákia 1945-ben egyike lett az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ alapító tagállamainak. Az 1945. október első napján hatályba lépett (már említett) 88/1945. számú köztársasági elnöki dekrétumra való hivatkozással valósította meg a csehszlovák kormányzat a magyarság deportálását és kényszerközmunkára hurcolását a cseh és morva országrészbe, az elűzött szudétanémetek helyébe. A pozsonyi főhatóságok már ezt megelőzően, szeptemberben azzal a céllal kezdték meg a felvidéki magyarok kényszerlakhelyekre való költöztetését, hogy Magyarország kénytelen legyen beleegyezni egy olyan megállapodásba, amely lehetővé teszi a magyarok befogadását a saját hazájukba. Ebben az első deportálási hullámban 4-5 ezer magyar hurcoltak el Csehországba, jórészt mezőgazdasági munkára. Az elhurcolást a csehszlovák hatóságok december 4-én időlegesen leállították, erre az időre már mintegy 10 ezren kényszerültek elhagyni a szülőföldjüket. 39
