Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Botlik József: Drúzsba kötve
Táborszemle Botlik József Az 1945. október első napján hatályba lépett (már említett) 88/1945. számú köztársasági elnöki dekrétumra való hivatkozással, több mint egy év múlva, 1946. november 19-én kezdődött a hajnali órákban a felvidéki magyarok tömeges deportálása és kényszerközmunkára hurcolása Cseh- és Morvaországba, a kiűzött szudétanémetek helyébe. A csehszlovák hadsereg által kidolgozott tervek alapján előkészített és megszervezett bevetés során a kijelölt egy vagy két falut katonai egységek zártak körül, majd az előre összeállított névjegyzékek alapján felszólították az elszállítandó családokat a csomagolásra. A száműzendőkkel közölték, hogy a lakóhelyüket el kell hagyniuk, ingatlanukat, állatállományukat és mezőgazdasági felszerelésüket az állam már elkobozta. A döntés ellen nem volt jogorvoslat. A kijelölt családokat katonai tehergépkocsikkal szállították a legközelebbi vasútállomásra, ahonnan szigorú rendőrségi őrizettel, dermesztő, helyenként mínusz 30 fokos hidegben, vasúti marhavagonokban indultak útnak Cseh-, kisebb részben Morvaországba összesen 219 vonatszerelvénnyel. A három-öt napos úton az elhurcolt ellátatlan betegek, valamint az öregek és a gyermekek közül több tucatnyian haltak meg, vagy a célállomásra való megérkezés után. Az 1990-es évek elején feltárt adatok szerint 1946. november 19-étől 1947. február 25-éig összesen 11548 magyar, zömében kisparaszti család több mint 45 ezer tagját, köztük 5422 hat éven aluli gyermeket hurcoltak erőszakkal Csehszlovákia nyugati részére. (Egyesek kb. 73 ezer, mások kb. 100 ezer főt említenek.) Az elhurcoltakat 393 magyarlakta községből és a Felvidék 17 járásából válogatták össze. A szülőföldjüket elhagyni kényszerült felvidéki magyarok otthon maradt 13 852 hektár földvagyonába és 7 002 lakóházába a hatóságok azonnal az északi tájakról érkezett szlovák telepeseket, ún. „bizalmiakat” ültettek. Épületeiket, bútoraikat, gazdasági felszereléseiket és állatállományukat az állam elkobozta, bankszámláikat zárolta. Cseh- és Morvaországból a szudétanémeteket ekkorra már elűzték, az ide hurcoltaknak a lakatlan házaikat kellett benépesíteniük, a parlagon maradt földeket megművelni és az elhagyott üzemekben a termelést megindítani. A munkaképes férfiakat és nőket a szó szoros értelmében „emberpiacra” vitték, ahol a cseh majorok gazdái az izmaikat tapogatva, a fogaikat szemlélve a testi állapotuk szerint válogattak közöttük. A tömeges elhurcolás 99 napig tartott, és 1947. február 25-én ért véget, de még ezután is több ezer felvidéki magyart kényszerítettek az év végéig csehországi kényszerközmunkára. Az eredetileg egyéves kirendelési időtartamot a hatóságok később két, illetve három évre meghosszabbították. Az 1949-1950-től hazatértek anyagi 40
