Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Botlik József: Drúzsba kötve
Táborszemle Botlik József megállt az Alamóci (Olomouc, Olmütz) kerületben fekvő Prerov vasútállomáson. Ekkor felfigyeltek a szomszéd kocsikból kiszűrődő magyar beszédre. Hazafelé igyekeztek, a felvidéki (szepességi) Dobsina bányásztelepülés magyar- és németajkú lakosai, akiket a visszavonuló német hadsereg telepített ki bányamunkára, a cseh határvidékre. A későbbi pozsonyligetfalui gyilkosságokat és megtorlásokat kitervelő ezredparancsnok-helyettesi beosztású politikai tiszt, Bedrich Smetana és az ezred elhárító tisztje, Karol Pazúr a Be- nes-dekrétumokra hivatkozva rendelte el közösen Prerov állomáson a hazatérők kivégzését. Miután a katonák az utóbbiakat kirabolták, és az értékeiket egymás között elosztották, az összesen 265 dobsinai polgári lakost június 18- áról 19-ére virradóra legyilkolták a közeli szántóföldön. Az áldozatok közül 120 asszony, 71 férfi, 74 gyermek volt, köztük egy 4 hónapos csecsemő is. (Karol Pazúr később, több évig az Antifasiszta Harcosok Szövetségének vezetője. A híres cseh zeneszerző, Bedrich Smetana (1824-1884) nevét álnévként használó politikai tiszt valódi neve Friedrich Smitzer volt, aki 1947-ben megszökött a szlovák igazságszolgáltatás elől, és Izraelben telepedett le.) A pozsonyi magyarok és németek erőszakos kilakoltatása és a pozsonyligetfalui lágerekbe hurcolása volt a nyitánya a Szlovákiában megindított tömeges letartóztatásoknak, a magyarok csehországi deportálásának és az ún. magyar-csehszlovák lakosságcserének. A Szlovák Nemzeti Tanács idézett megtorló rendeletéivel és a Benes-dekrétumokkal megfélemlített magyarok százait számos más településen is kizavarták a házaikból, otthonaikból, amelyekbe hatósági segédlettel szinte azonnal szlovákok költöztek. A magyarok által lakott városokban, valamint az akkor még döntően magyar népességű Kassán is tömeges méreteket öltött a magyarok lakásainak igénybevétele, gyakran az érintettek intemálótáborokba való hurcolásával egybekötve. Közben a színmagyar csallóközi, mátyusföldi, bodrogközi stb. tájakat hegyvidéki szlovák parasztok járták, hogy felmérjék a letelepedés lehetőségeit, kiválasszanak maguknak egy-egy házat, hogy a hatóságoknak elősegítsék a magyarok kitelepítését, és elfoglalják azok birtokait, megszerezzék ingó és ingatlan vagyonukat. „Kassa utcáin 1945 novemberében ilyen feliratokat lehetett olvasni: Kto chce vidiet’ barbara, nech si pozrie Madara.” „Aki barbárt akar látni, nézzen a magyarra” (Fábry Zoltán: A vádlott megszólal. 1992, 80.). 34
