Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
Táborszemle Juhász György Az 1974-es új jugoszláv alkotmány Tito 1972 májusában töltötte be 80. életévét, már fogynak mellőle az „alapító atyák”, és a proletárdiktatúra önigazgatási változatának eszköztára is kezd kimerülni hasonlóan a szövetségi államkasszához. Ezt csak újabb, jóval masszívabb kamatozású hitelekkel lehet föltölteni, amit, ha szükséges, még a Szovjetuniótól (!) is dollárban vesz föl Jugoszlávia. Ezek hatására tovább emelkedik az életszínvonal, s kialakulnak a fogyasztói társadalom vásárlási szokásai, melyek messze meghaladják az ország tényleges kapacitását. A személygépkocsik száma eléri 1,3 milliót, ami a szocialista országokban kiugrónak számít. A légi forgalmat 19 repülőtéren a 48 gépet számláló JAT-lé- giflotta szolgálja. Kiterjesztik a teljes és ingyenes egészségügyi biztosítást a mezőgazdasági dolgozókra, így az a teljes lakosságra kiterjed. A látványos eredmények mellett megdöbbentő, hogy az írástudatlanok aránya 15,1%, ami 2,5 millió főt jelent, s ez még balkáni összehasonlításban is nagyon magasnak mondható. így nem csoda, hogy ezen emberek a munkanélküliek jelentős és stabil táborát képezik. Ebben a helyzetben kezd el (újra) romlani a dinár, állandósul az infláció, ami még folyamatos kiigazításokkal (1972-es akcióprogram, új alkotmány-program) időlegesen kezelhetőnek tűnik. A társadalmi egyenlőtlenségeket megpróbálják enyhíteni, egyesek ellen vizsgálat indul meggazdagodásuk forrásainak kiderítésére. Ezzel párhuzamosan tömegessé válik a munkáslakások (lakótelepek) építése az átlagos szocialista „falansztereknél” lényegesen jobb minőségben és méretben. 1974 februárjában életbe lép az új alkotmány. (Még a szakirodalom is sokszor alkotmánymódosítást említ, tévesen.) Az alaptörvény örökös köztársasági elnökké teszi Titót. Jugoszlávia Allamelnökségét huszonháromról kilenc főre csökkentik. Az autonómiák - Vajdaság és Koszovó - szinte köztársasági önállóságot kapnak a Szerb Szocialista Köztársaság területén, amely elsősorban a finanszírozásban jelent komoly lehetőségeket számukra, miután az adó-, vám- és illetékbevételének jelentős része helyben marad, s azzal Újvidék (Növi Sad) és Pristina maga gazdálkodik. (A (tag)köztársaságoknak „papíron” van elszakadási joguk, az autonómiáknak nincs. Hogy ez mit ér, majd másfél évtized múlva látni fogjuk.) Az autonómiák esetében fontos megemlíteni, hogy azok Ljubljana, Zágráb és részben Szkopje nyomására (gyenge Szerbia, erős Jugoszlávia!), a szerb dominancia csökkentésére kaptak ekkora jogkört, amit Belgrád végig ellenzett. (Leghangosabban a fiatal Vojislav 146
