Juhász György - Domonkos László (szerk.): Táborszemle. Különbségek, itt és ott - RETÖRKI könyvek 25. (Lakitelek, 2017)
Juhász György: A kétszer volt ország
A kétszer volt ország Jugoszlávia A Szovjetunió és az addigra már szocialista országokká váló népi demokráciák minden szerződést fölmondanak, gazdasági és korlátozott katonai blokád alá helyezik Jugoszláviát. 1949-ben hazánk még a diplomáciai kapcsolatokat is megszakítja az addig példának tartott déli szomszédjával. A Tájékoztató Iroda nem elégszik meg az egyszeri megbélyegzéssel, 1949 novemberében újabb ülést tart, ezúttal Budapesten. Itt már a nemzetközi normákat is meghaladó hangvételű határozatot fogadnak el a vazallus pártok, címe: „A Jugoszláv Kommunista Párt gyilkosok és kémek kezében.” Ez nem konfliktus, hanem rágalmazás és dühödt szitkozódás. A budapesti üléshez a Rajk László és társai ellen konstruált per nyújtotta az anyagot. A Tájékoztató Iroda azonban budapesti ülése után megszűnt működni, tényleges feloszlatását 1956 áprilisában mondták ki. Jugoszláviára két kegyetlenül nehéz év várt, de 1953 márciusa (Sztálin halála) után valamelyest enyhült az országra nehezedő nyomás. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy Moszkvában kegyetlen utódlási harc indult meg a „sztálini örökségért”, s a Kreml urai (Hruscsov, Molotov, Berija, Malenkov és társaik) saját politikai hatalmukkal és túlélésükkel voltak elfoglalva, és „Belgrád ügye” kijjebb került a fókuszból. A gazdasági összeomlástól az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország (a két éve még gyűlölt, klasszikus Nyugat) menti meg az önmagát lázadóként bemutató Tito-rendszert. Az előbbi azonnali, ingyenes élelmiszersegélyt juttat, majd szerződéses kötelezettséget vállal a jugoszláv (nép)hadsereg segítésére és fölszerelésére. London és Párizs pedig csatlakozva Amerikához, gazdasági segélyt nyújt nyersanyag vásárlására. 1951-től 1955-ig a három vezető tőkés ország által a kommunista Jugoszláviának nyújtott támogatások összege 492,9 millió dollár volt. A NATO-t alapító nagyhatalmak megmentették a balkáni föderációt. Kardos Gábor nemzetközi jogász szerint még a jugoszláv NATO-tagságot is meglebegtették, de ennek elfogadását Belgrád nem merte vállalni, viszont még „elcsípte” a Marshall-segély végét is. Ezen a ponton három dologra érdemes kitérni. Az első, ahogy a jugoszláv történetírás kegyes csalással kezelte ezt a korszakot. Tételesen már 1945-re visszaszármaztatta a szovjet-jugoszláv konfliktust, s ezzel törölte Tito sztálinista korszakát, s azonnal liberális-reformer kommunistaként állította a hazai és nemzetközi közvélemény elé. A másik Tito személyének, személyiségének egyik fő vonása, különbözősége kelet-európai vezetőtársaitól. O ugyanolyan véreskezű diktátor, mint Rákosi, a román G.-Dej vagy a lengyel Bierut, és sorolhatnánk 125
