Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)

Hittel a szabadság ösvényén

Hittel a szabadság ösvényén Sosem feledem el a zarándoklaton megismert lengyel papok fantasz­tikus lelkesedését, nyitottságát, bátorságát, mint megannyi Lőrinc pap, ott voltak híveik között jóban-rosszban, ahogy egy pásztornak illik. Örültem, ha szavaikat, tanításukat magyarra fordíthattam. Lényegében itt tanultam meg lengyelül, s itt jöttem bele a tolmácsolásba, afféle kényszerből, mert nem volt, aki lefordítsa a magyaroknak a tanúságtételeket, tanításokat, s az egyéb hallottakat”. A másik megemlítendő egyházi személy Bajcsy Lajos101 atya, a Budapest- Törökőr - Lisieux-i Szent Teréz templom esperes-plébánosa, aki grafikus­ként is ismert. Alkotásait Lengyelországban is kiállították, többek között a később boldoggá avatott, Jerzy Popieluszko Szent Kosztka Szaniszlóról el­nevezett templomában, ahol még a mártír pap életében megfordult zarándokcsoportjával, hogy részt vegyenek az általa celebrált legendás, havonta ismétlődő „Misé­ken a Hazáért”. Bajcsy atya életére meghatározó ha­tással volt a családi háttér, amelyről így emlékezik:102 „Dédnagyapám és Bajcsy-Zsilinszky Endre édes­anyja testvérek voltak. Bátyám és egyik nagybátyám igen hasonlít rá. A Zsilinszky család Békéscsabán élt, a nagyapa még gazdálkodó parasztember volt, de Endre apja már iskolaigazgató. /.../ Később a kommunisták ki akarták sajátítani Bajcsy-Zsilinszky alakját. Sajátos egyéniség volt, aki nagy lelki-szellemi fejlődésen ment át. Ót is bizonyos vehemencia jellemezte, de igazságot kereső, ahhoz ragaszkodó embernek ismerték, s ha valamiről meggyőzték, hajlandó volt változtatni a nézetén. Kezdetben jóban volt Gömbös Gyulá­val, amikor azonban Gömbös miniszterelnök lett, s 1932-től megerősödött a nemzetiszocialista német vonal, megszakította vele a baráti kapcsolatot. Baj­Bajcsy Lajos atya, a Lisieux-i Szent Teréz templom esperes plébánosa 101 Bajcsy Lajos (1940) - Az ELTE biológia-földrajz-térképszerkesztő szakán végzett (1963). Utána egy évig a Kartográfiai Vállalatnál dolgozott. Papi elhivatottságát ez idő tájt kapta, s iratkozott be a szemináriumba, 1968-ban szentelték fel. Kisegítő a Bp., Szentlélek (XI. kerület) kápolnaigazgatóságon (1969), káplán Bp-i Oltáriszentség plé­bánián (1969-82), plébános Bp.-Törökőrön 1983-tól, helyettes esperes (1989-95), es­peres (1995-). 102 In: Elmer István: Rokoni vallomás, Új Ember, 2014. 12. 21. 87

Next

/
Thumbnails
Contents