Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Hittel a szabadság ösvényén
A múltból jelen, a jelenből jövő még inkább meggyöngül maga az egyház is. Féltek a politikai provokációtól is, amelynek papjaik még akkoriban is ki voltak téve. Ezért a magyar ellenzék, néhány kisegyházi kapcsolatot kivéve, nem nagyon kereste az egyház támogatását. Mi, akik megtapasztaltuk a lengyel egyház kiállását, bátorságát, Jerzy Popieiuszko, és más általunk megismert papok személyében, mindezt rendkívül értékes dolognak tartottuk. Már önmagában az is csoda volt, hogy az úgynevezett lengyel tömegegyház nem egy lélektelen massza volt, hanem nagyon is élő, jól szervezett közösség, amely bátran elébe megy az őt ért mindenféle kihívásnak. Ez különös módon a hadiállapot bevezetése után mutatkozott meg erőteljesen, hiszen az egyház ebben az időben megszervezte az üldözött és bebörtönzött ellenzéki aktivisták családjának rendszeres segélyezését és támogatását. Szakmai kollégiumokat hozott létre, melyek jogi, gazdasági, tudományos és egyéb szinteken foglalkoztak a társadalom legégetőbb kérdéseivel. Különböző alapítványokba tömörítette a szabad idejükben társadalmi munkát vállaló laikusokat. Soha még annyi értelmiségi, művész és ismeretterjesztő előadó nem kapcsolódott be az egyház életébe, mint ezekben az időkben. A templomok megnyitották kapuikat, s az istentiszteletek után rendszeresek voltak az iskolai és egyéb ismeretanyag fehér foltjait pótoló történelmi, irodalmi, művészeti előadások, templomi koncertek és hangversenyek. Ez volt tehát a Szolidaritásból továbbvezető szabadság ösvénye, amelyen (mint Péter a vízen) hittel, bátran lehetett járni tovább. Lengyelországba vezető útjaink tehát egyre gyakrabban a templomok környékére vezettek minket. A krakkói Nowa Huta-i bárkához, a Kolbe templom alagsorainak illegális Szolidaritás kiállításaihoz, vagy a domonkos szerzetesek állandóan fiataloktól nyüzsgő folyosóihoz. Varsóban ilyen lelki kapcsolat volt számunkra Józef Máj atya, vagy a Szent Anna templom plébánosa, Uszyhski atya, vagy a kemény és kérlelhetetlen kiállású jezsuita szerzetes Sroka atya és sokan mások. /.../A zarándokutak papjaink számára is rendkívül fontosak voltak, mert mint említettem, a magyar papok többsége a félelem légkörében élt és tevékenykedett, de amikor Lengyelországban látták, hogy a zarándokok tömege nem fél a bennünket kísérő milicista járművekben ülőktől, hogy szabadon és nyíltan megválthatja hitét, amit büszkén vállal minden üldöztetés ellenére, akkor azt hiszem, ez nekik is erőt adott. Megtanultak megszabadulni a félelemtől, mondhatnám, egy teljesen új világot fedeztek fel, hisz Lengyel- ország ugyanolyan szocialista ország volt a szovjet megszállás zónájában, mint Magyarország. Ugyanolyan és mégis teljesen más. 86
