Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Kerényi Grácia, a szellem kettős nagykövete
A múltból jelen, a jelenből jövő Kerényi Grácia, a szellem kettős nagykövete Kerényi Grácia32 (Budapest, 1925. április 9. - Budapest, 1985. április 7.) költőnő, magyar-lengyel műfordító, esszéíró, a lengyel irodalom kutatója, a német megszállás alatt az ellenállási mozgalom, a nyolcvanas években a lengyel ellenzéki mozgalom résztvevője volt. Kerényi Károly klasszikafilológus professzor, és Starnberger Erzsébet tanár leánya a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1943-ban kezdte meg tanulmányait magyar-latin-görög szakon. Édesapja természetét örökölte, aki ideológiai megalkuvásra képtelen, a szókimondást erkölcsi kötelességnek érző természetű és széles körű nemzetközi tudományos tekintéllyel rendelkező polihisztor volt. Grácia a világháború kitörése idején még gimnazista volt, s amikor Magyarországon 1939 őszén megjelentek a német és szovjet agresszorok elől menekülő polgári és katonai lengyel menekültek, ott segített nekik, ahol és ahogyan csak lehetett, s ebben lengyelbarát szülei is erőteljesen támogatták. így került kapcsolatba a magyarországi lengyel ellenállási mozgalommal. Egyetemi éveiben nem kendőzte nézeteit, sőt, diáktársai körében mind keményebben és egyre nyíltabban kritizálta a nácikat. Egy tizennyolc esztendős copfos lány, aki kabalaként tartott aranyszínű plüssmackóját szorította magához, amikor a Gestapo letartóztatta, egy elsőéves egyetemista, aki a nyilas puccs utáni napokban a görög irodalmi szemináriumon kokárdát osztogatott társainak, a párás ablaküvegre firkantotta ujjával, hogy „Le a németekkel!” 1944 áprilisában a Trefort kert hátsó bejáratánál „egy nagyon meggondolatlan és nagyon tudatos beszélgetést” folytatott valakivel, amelyben eszményekről, orosz fegyverekről és az ellenállás etikájáról 22 22 Kerényi Grácia életrajzi adatait a https://hu.wikipedia.org/wiki/Ker%C3%A9nyi_ Gr%C3%Alcia, egyes további elemeit pedig egyik tanítványa, Csisztay Gizella, valamint Pályi Andrásnak a szamizdat AB Hírmondó hasábjain 1985-ben megjelent nekrológja nyomán közöljük. Fontosnak tartjuk megjegyezni: a Wikipédia vonatkozó cikke elnagyolt és pontatlan. 40