Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Lengyel impulzusok
A múltból jelen, a jelenből jövő Magyar Kulturális Intézetben botrányba fulladt, és még a hivatalos Lengyel- ország képviselői is elítélték.) S ugyanez igaz az irodalomtörténetre: míg számos alkotást kiadtak magyarul, a kortárs lengyel irodalomról tulajdonképpen semmilyen komolyabb elemző-ismertető dolgozat publikálására nem került sor. Hasonló volt a helyzet a filozófiai és szociológiai munkák tekintetében is. Mindazonáltal a magyar értelmiség pozitív lengyel-képpel érkezett meg az 1980-as évekhez, s ezt a szabadságharcainkban volt kölcsönös részvétel romantikus vonásai, valamint a lengyelekkel való kapcsolatok pozitív személyes tapasztalatai töltöttek ki. A Szolidaritás legális működésének 16 hónapja alatt, majd később a hadiállapot idején a hivatalos Magyarország kommunista propagandája nehéz próbának vetette alá a korábban kialakult pozitív sztereotípiákat. A lengyelek lusta, inkább sztrájkra, mint munkára hajlandó, Európa-szerte handlézó, ügyeskedő bagázs, akik miatt a viszonylagos jólétben élő magyaroknak is tartaniuk kell életszínvonaluk csökkenésétől - ilyen képet sugallt a hazai tömegtájékoztatás, a párt központi lapjától a rádiókabaréig, a politikai tévéműsoroktól a szórakoztató blokkokig. A kevésbé iskolázott és felszínesen tájékozódó társadalmi rétegek (a többség) sajnos viszonylag könnyen átvette a sugallt szemléletet, ami sokat ártott a lengyelség-képnek. (Ugyanakkor egyébként munkások, vidéki emberek jobban megértették, mit akar a Szolidaritás.) A tájékozottabb értelmiségi körökben a lengyelellenes propaganda jóval kevesebb kárt okozott, annak ellenére, hogy az őket célzó in- doktrináció rafináltabb volt: felnagyította a lengyelek „nacionalista tendenciáit” s az elszórtan megjelenő „antiszemita” jelenségeket, kedvezőtlen színben tüntette fel a „reakciós” katolikus egyházat, amely úgymond beleavatkozik a politikába, nem tartja be a politikai semlegesség elveit. A lengyel gazdaság összes problémáját pedig kizárólag külső (nyugati) tényezők nyakába varrta. Mindezekkel együtt a magyar pártvezetés a Szolidaritás mozgalmának bírálatában 1981 szeptemberének elejéig visszafogottabb volt, mint a „szocialista tábor” többi testvérpártja. Noha meglehetős idegességet váltott ki a kádári vezetésben az a hír például, hogy ugyanez év júniusában, az 1956-os poznani munkásfelkelés évfordulóján felvetődött, hogy Nagy Imréről utcát nevezzenek el a városban. (Erre végül nem került sor.) Amikor azonban a szabad szakszervezet 1981. szeptember 8-án tartott I. kongresszusán világgá röppent az ott elfogadott „Üzenet Kelet-Európa Munkásainak” című felhívás, az MSZMP a korábbiaknál jóval merevebb álláspontot alakított ki. Az Üzenetben a Szolidaritás üdvözölte és kezét nyújtotta - tételesen felsorolva - Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Románia, Magyarország 20
