Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Lengyel impulzusok
A múltból jelen, a jelenből jövő Az 1956 utáni kegyetlen megtorlások után a magyar társadalom szerény engedményeket kapott, apránként javult az emberek anyagi helyzete. A gazdasági reformokat azonban nem követte a tudomány és kultúra világának olyan liberalizációja, amely legalább részben kielégítette volna az értelmiség jelentős csoportjainak elvárásait, s különösen elégedetlen volt az elfojtott forradalom keserűségében élő ifjúság. Elsősorban az ő számukra jelentett mintegy természetes összevetési lehetőséget Lengyelország, ahol elvileg úgymond épp olyan kommunizmus van, mint a „tábor” más országaiban, és mégis minden másképpen fest. Lengyelország következésképpen a gondolkodó magyar fiatalok fontos viszonyítási pontjává is vált. A hatvanas és hetvenes években a lengyelországi utazás generációs élménynek számított, nem véletlenül keletkezett az „autóstopos nemzedék” kifejezés. Ilyen módon utazott Lengyelországban a maga idején például Sólyom László, a majdani Alkotmánybíróság elnöke, a későbbi államfő. A rendszerváltás környékén érett korban levő magyar értelmiségi és politikai elitből számosán jól-rosszul, de tudtak lengyelül. Az 1990-es Országgyűlés 386 képviselőjéből 36, vagyis mintegy tíz százalék beszélte a nyelvet. A nyolcvanas években is el-elkapta még a hagyományos lendület a fiatalokat. így Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, az immár háromszoros miniszterelnök ez idő tájt ugyancsak gyakran megfordult Lengyelországban, hogy - mint több ízben nyilatkozta - „feltöltse az akkumulátorait”. Lengyel szerzők idézik: Orbán úgy vélte, a legfőbb különbség országaink között az volt, hogy Magyarországon szinte senki sem hitt a lehetséges változásokban, s az a meggyőződés uralkodott, hogy a kommunista rendszer csak valami világégés nyomán dőlhet meg, ezért a vele szemben való társadalmi elkötelezettségnek semmi értelme sincs, inkább egyéni utakat kell keresni a személyes boldogulás felé. Lengyelországban azonban a nemzet megszervezte önmagát, és szembeszállt a rendszerrel. S tette ezt nem csak abban a meggyőződésben, hogy a rendszer nem tarthat örökké, hanem abban is, hogy magától nem változik meg, nekünk magunknak kell érte megküzdenünk. „Lengyelországban mindig hatalmas impulzusokat kaptam a cselekvésre ” - emlékezett A szerző és barátja 1968-ban, érettségi után tett lengyelországi autóstopos útjukon 18
