Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
A „második nyilvánosság” Lengyelországban
A múltból jelen, a jelenből jövő egyes körzetekben a föld alá kényszerített Szolidaritás rádiós és televíziós „kalóz” adásai is jelentkeztek. Összefoglalóan elmondható, hogy 1976-1980 között dokumentálhatóan közel 6 ezer újság, illetve folyóirat jellegű cím jelent meg a második nyilvánosságban. Ehhez társul a különböző földalatti kiadók könyves teljesítménye, ami ugyanebben az időszakban elérte a 6500 címet. Azt még senki sem számolta össze, hogy mindezek előállításában, terjesztésében hányán vettek részt, de hozzávetőleges adatok szerint a közreműködők száma több tízezernyire tehető. Az MTI varsói tudósítójának „bizalmas” minősítésű jelentése, 1988. május 16.: Magyarország - lengyel visszhang - Valóságos „magyar szám” a krakkói „Tygodnik Powszechny” című konzervatív katolikus hetilap legújabb száma. A lap második oldalán mintegy 6-7 flekkes cikk elemzi a jelenlegi magyar helyzetet, amit a szerző - Stefan Wil- kanowicz - szerint nem csak a „gazdasági válság” jellemez, de a „csökkenő népesség, a válások rekord száma, a rendkívül sok öngyilkosság és az alkoholizmus” is. „A saját nemzetük jövője miatt aggódó emberekkel beszélgetve érezhető a magyar nemzet mély lelki sérülése, amely az első, majd a második világháborúval és 1956-tal függ össze. A magyar nemzeti identitás sokuk számára sokkal drámaibb kérdés, mint a lengyelek számára. A magyar kulturális identitás után már a magyarság egy részének biológiai léte is veszélybe került. Ma a magyarok 30 százaléka a határokon túl él. Egy ideje nagy számban áramlanak át magyarok Romániából. Az ország parlamentje jelentős összeget szavazott meg támogatásukra, de segítséget kapnak az egyházaktól is. Egy ilyen segély-központban naponta több száz személy fordul meg. Ezzel egy időben Ausztria megszigorította az emigráció feltételeit, mivel túl sok magyar maradt kint külföldi útja során. Magyarország adósságai hatalmasak, egyesek egy főre számítva kétszer olyan magasnak tartják, mint a lengyelekét. Az ország belső piaca egyensúlyban van, de ez a válságot legfeljebb eltakarja. Az infláció szemmel láthatóan nő és ezt bizonyítják a hivatalos adatok” - írja a lap. A Hazafias Népfront - legalábbis annak főtitkára - nem akarja, hogy a népfront látszat-szervezet legyen, egyfajta „transzmissziós szíj”, hanem a tényleges társadalmi szerepet kívánja kialakítani. Úgy tűnik - hangsúlyozza a cikk - a környező országokban, mindenekelőtt Romániában élő magyar kisebbség ügye az, amely jelentős mértékben egyesíti a magyarokat. Látszik, hogy ezzel összefüggésben erőfeszítések történnek a független gondolkodók, az egyház és az állam részéről az állam és a társadalom közötti viszony, Magyarország és a szomszédos országok kapcsolatának átértékelésére. Ez feltartóztathatatlanul az emberi jogok kérdésének (főleg a saját nyelvhez és kultúrához való 148