Szalai Attila: A múltból jelen, a jelenből jövő. Széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a XX. század utolsó harmadában - RETÖRKI könyvek 23. (Lakitelek, 2017)
Csoóri Sándor „senkijei, barátai”
A múltból jelen, a jelenből jövő lengyel írók közül való, akik 1956 drámai napjaiban versüzenetet küldtek nekünk, át a határon, kifejezve csodálatukat és riadalmukat. Később kétszer is elindultunk egymással találkozni a varsói őszben, de először egy makacs torokgyulladás, később pedig a politikai élet belobosodása akadályozott meg bennünket abban, hogy kezet szoríthassunk. /.../ Kevés kortárs költőt ismerek a mai világirodalomban, itt Közép-Európában, Nyugaton és a tengeren túl is, akinek a nevéhez olyan természetesen tapad oda a világban megjelenő szellem izgalma, mint Herbertéhez■ /.../ Emlékszem első, hozzá kapcsolódó versélményemre. Valamikor a hetvenes évek elején két költeményét olvastam fordításban: A proconsul visszatérését és a Fortinbras gyászénekét. Mindkét vers távol történik az időben, az első a Római Birodalom korszakában, a másik egy „esztétikai időben”, amely az örök Hamlet idejének felelhet meg. Mégis mindkét vers végzetesen jelenidejűen hatott. Közép-európai létezésünk botrányos alapképletei derengtek rajtuk át./.../ A vershez nem szükséges lábjegyzet. Ahogy Arany walesi bárdjai a dráma segítségével lerombolták a korszakok közti korlátokat, Herbert versének iróniája is lerombolja. /.../A második világháborúban összeomlott és megbukott Európa. Önfenntartó eszméi közül azóta már többet visszaszerzett, például a szabadság és a jólét eszméit. A kultúráját még nem sikerült visszaszereznie. Es Közép-Európa, amely sose válhatott teljesen Európa részévé, mostani földre nyomottságában is azt érzi, hogy a hatókörén kívül megbukott európai kultúrát képes volna belül, magában, megújítani. Ennek a romantikus, de mégsem fellegjáró gondolatnak egyik legmarkánsabb értelmiségi képviselője Herbert. Azt gondolom, vannak emberek, akiknek a létezése mindenre garancia. Barátságra, együttérzésre, szolidaritásra, eszmékre, amelyeket itt, Közép-Európában a nyűglődő szocializmus országaiban építgetünk magunkban keservesen. Zbigniew Herbert ilyen ember és ilyen író. /.../A hatvanas évektől kezdve a kortársi világirodalom egyik nemzetközileg is elismert tagja. 1965-ben Lenau-díjjal, 1973-ban pedig Herder-díjjal tüntetik ki. A mostani Bethlen Gábor-díj sokkal szerényebb náluk, de megbecsülésünk értéke azonos velük.” Herbert nem tudta személyesen átvenni a kitüntetést, ugyanis egy évvel korábban Franciaországba emigrált, Párizsban telepedett le, így a szocialista országokban, a vasfüggönyön innen „nem kívánatos személynek” bizonyult, s attól tartott, hogy ha Magyarországra beutazik, innen csak Varsóba vezethet az útja, nem engedik vissza Nyugatra. A Bethlen Gábor-díjat ezért a költő megbízásából Tadeusz Szyma, a krakkói Tygodnik Powszechny szer134
