Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
IV. 1989 második féléve - A legerősebb párt
Mások szemével helyzetben fogadta el 1989. szeptember 18-án azon úgynevezett „sarkalatos törvényeket” (az Alkotmány módosításáról, az Alkotmánybíróságról, a politikai pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők megválasztásáról, a BTK, illetve a büntetőeljárási törvények módosításáról), amelyek aláírását az SZDSZ és a Fidesz szeptember 19-én végül demonstra- tívan elutasította. Bár a NEKA tárgyalásain kialakult pártközi konszenzusnak a békés átmenetet tekintve nyilvánvalóan voltak pozitívumai, tagadhatatlan, hogy a „tárgyalásos forradalom” képzavarából a forradalom éppen itt és így vált végképp verbális délibábbá, lévén a regnáló hatalom - a szorító politikai és gazdasági kényszerek közepette is - saját akaratából tárgyalt, minimálisan is - de inkább több mint - egyenrangú félként. Orbán Viktor visszatekintő elemzése szerint ugyan ,,[n]em a rendszerváltás bekövetkeztének stílusa, módszere határozta meg, hogy mi következik utána”141, kétségtelen, hogy a modem képviseleti demokráciák alapját jelentő választásokon való megmérettetés szűrőjének és az általa biztosított tömeges felhatalmazás hiányában a jobbára (és csak) a regnáló hatalom, önmaguk és egymás által részlegesen legitimált régi-új politikai elit a magyar szavazópolgárok feje felett döntött több olyan fontos kérdésben, amelyekhez a későbbiekben sokáig senki nem akart vagy mert hozzányúlni. Ergo a potenciálisan átmeneti-ideiglenes döntések nagyon is tartósan maradandónak bizonyultak. „A magyarországi kommunisták érthető aggodalommal figyelik a Lengyel Kommunista Párt [Lengyel Egyesült Munkáspárt - KJE] gondjait, amely négy évtizednyi abszolút kontroll után nemrégiben veszítette el a kormány feletti irányítását. A magyarok azonban állítják, nincsenek rémálmaik arról, hogy hasonló sorsra jutnak. A múlt héten a pártközpontban külön-kü- lön készített interjúban három magas rangú párttisztviselő is elismerte, hogy a magyar pártnak nincsenek reményei a többség szabad választásokon való megszerzését illetően. Hangsúlyozták ugyanakkor azon tényezőket, amelyek miatt Wojciech Jaruzelski elnöknél és annak varsói elvtársainál nagyobb 141 Az általam tudatosan választott retorikai kiemelésen túl Orbán Viktor meglátásai kontextusukban inkább az általam fentebb leírtakat erősítik: „Nem a rendszerváltás bekövetkeztének stílusa, módszere határozta meg, hogy mi következik utána. Tehát nem azért lett sikertelen, vagy a lengyelekével összevetve kevésbé sikeres a mi negyed évszázadunk, mert nem volt radikális a rendszerváltás pillanata, hanem mert utána, amikor és akiknek az lett volna a dolguk, hogy jó döntéseket hozzanak, és jól szervezzék meg az országot, erre nem voltak képesek.” Orbán Viktor a Szabadság tér '89 c. műsor 2014. június 22-i adásában, http://www.mediaklikk.hu/mediatar/ 80