Kávássy János Előd: Mások szemével. A Magyar Demokrata Fórum az angolszász sajtó 1987-1990-es híradásaiban - RETÖRKI könyvek 22. (Lakitelek, 2017)
I. 1987 - A szabadság egy kis köre és a párbeszéd fóruma
Mások szemével tömegszervezetet, elszórt, jelképes tiltakozásaik/akcióik és demonstratív állásfoglalásaik még Magyarországon belül is csak kevesekhez, alapvetően a velük rokonszenvező értelmiségi elithez jutottak (a jól ellenőrzött és irányított média miatt inkább: juthattak) el. Harmadszor, saját szűkebb kutatási területem anyagaira hivatkozva, a magyar ellenzéki csoportosulások - ha nem számítjuk ide esetleges, még feltáratlan, s ma még legvalószínűbben nyarán (ismét) megmozdult független lengyel szakszervezeteket tömörítette egységbe. Egy év múlva már több mint 10 millió taggal bírt. Lavinaszerűen gyors kiépülése és megerősödése nyomán a lengyel kommunista vezetés részéről hamarosan felmerült egy katonai beavatkozással is járó, erőszakos megoldás terve. A terv kidolgozására önálló műveleti stábot hoztak létre Nyár ’80 (Lato ’80) fedőnéven, s 1980 októberétől az előkészítő munkát már a Honvédelmi Bizottság koordinálta a belügy, a hadügy és a nemzetvédelem bevonásával. 1980. november 26-án, a mazóviai Szolidaritás vezetők letartóztatása utáni feszült hangulatban a fegyveres beavatkozás immár reális alternatívaként merült fel, de - tartva a konfrontáció bizonytalan kimenetelétől - végül elálltak ettől. Az előkészítés azonban folytatódott, sőt 1981 tavaszára elkészült az A szükségállapot bevezetése a Lengyel Népköztársaság területén az állambiztonsági veszélyekre való tekintettel - bevezető gondolatok című dokumentum, melynek elkészítésében immár a KGB, illetve magas rangú, szovjet katonai tanácsadók is résztvettek. Az ugyanekkor Lengyelországban zajló Szojuz ’81 nevű Varsói Szerződés (VSZ)-hadgyakorlattal a szovjetek jobbára a szilárd katonai erő felvonultatásával, passzívan akartak nyomást gyakorolni a lengyel társadalomra és közhangulatra. A Szolidaritással szemben gyengének talált Stanislaw Kaniát, a lengyel párt első emberét saját párttársai megbuktatták, és 1981. október 18-án Wojciech Jaruzelskit ültették a helyére. A KB új első titkára 1981 decemberének elején Moszkvában arra kérte a VSZ ott ülésező védelmi minisztereit, hogy éles hangú nyilatkozatokban fenyegessék meg intervencióval Lengyelországot. A VSZ vezetői ettől elzárkóztak. Válaszul Jaruzelski Viktor Kulikov marsall közvetítésével katonai segítséget kért Moszkvától, de - alapvetően az 1968-as csehszlovákiai bevonulással ellentétben katasztrofálisnak bizonyuló 1979-es afganisztáni fiaskó tanulságait mérlegelve - ismét elutasították. December 10-én végül maga a nagyhatalmú KGB-főnök, Jurij Andropov tett pontot a dolgok végére. A Politbüro ülésén kifejtette, hogy a Szovjetuniónak nem áll érdekében beavatkozni a lengyel eseményekbe, még akkor sem, ha a Szolidaritás kerülne hatalomra. Andropov fejtegetése szerint az amúgy is gondokkal küzdő szovjet gazdaságot végveszélybe sodornák az akcióra válaszul beinduló nyugati szankciók. A lengyel vezetés tehát 1981 decemberének elején magára maradt, s egyedül kellett vállalnia döntései következményeit. Az 1981. december 12-én éjjel elindított Azália-művelet és a Fenyő-akció a teljes hír- és távközlés ellenőrzését és cenzúráját, illetve az ellenzékiek tömeges letartóztatását és internálását jelentette. 1981. december 13-án Jaruzelski személyesen hirdette ki a szükségállapotot és a kijárási tilalmat, amelyek 1982. december 31-éig, tehát gyakorlatilag egy éven keresztül álltak fenn. 10
