Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
I. melléklet: Vezetői portrék
I. melléklet Vezetői portrék I. melléklet Vezetői portrék Az emberi civilizáció az anyagi világ megismerésének és ezeknek az ismereteknek a társadalom szükségletei kielégítésére történő felhasználása függvényében fejlődött. Ennek úttörői mindenekelőtt azok voltak, akik a természet által felkínált anyagokkal megismerkedtek és szellemi, fizikai munkájukkal hasznosítható eszközökké alakították azt. Közülük is kiemelkednek a föld felszíne alatt rejlő elemek kutatói, azok felszínre hozói: a bányászok és ezeknek az ásványoknak hasznosítható anyagokká alakítói: a kohászok. E szakmák - társadalmi fontosságuknak megfelelően - mindig is kellő megbecsülést élveztek, de különösen a felvilágosodás korát követően, az ipari forradalom időszakában, meghatározó privilégiumban részesültek. A föld alatti és feletti kemény fizikai munka a dolgozók erős egymásrautaltságát eredményezte, ami szigorú fegyelmet kívánt, de egyben hozzájárult a szolidaritás, az erős közösségek kialakulásához. Az ipari forradalom során a bányászat és kohászat kiterjedésében és technológiájában is gyorsan fejlődött, egyre több jól képzett szakemberre volt szüksége. A világ első felsőfokú műszaki tanintézete, amelyben bányász és kohász diplomásokat képeztek Magyarországon, Selmecbányán jött létre 1735-ben. Az iparág hagyományosan jelentős szerepet töltött Magyarország gazdasági életében. A középkori magyar királyi kincstár éves bevételének több mint 50%-át ez a szakma adta, miközben a munkaképes lakosság alig 2%-át foglalkoztatta. Az 1970-80-as években az államháztartás hiányzó dollárbevételének nagy részét a hazai kohász vállalatok tőkés exportja biztosította. Kohászati, ipari nagyvállalatot vezetni mindig, mindenütt szakmailag, emberileg megtisztelő, nehéz és felemelő feladat volt. Miskolc városban és vonzáskörzetében azonban a feladatok még bonyolultabbak voltak. E térség szellemiségében ugyanis máig érződik a gyári nagyiparral szemben egy provinciális, feudális jellegű attitűd. A hibás országos iparpolitika nehézsége is itt - ebben a légkörben - súlyosabb lett a mindenkori gyárvezetők számára. Törekvéseikben kevésbé számíthattak a helyi állami vezetés aktív támogatására. így volt ez az első gyárvezetőtől, a gyáralapító Fazola Henriktől kezdve, az utolsókig, Valkó Márton, Énekes Sándor, Szeppelfeld Sándor, Drótos László esetében egyaránt. Oróluk szólnak a következő rövid portrék. 105
