Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
1. nap
1. nap 1982. december 7. Mihály? Akkor utasították ki a magyarokat Csehszlovákia egyes helységeiből és áttették a határon őket. Mondtam, Károlyi Mihály hivatott lenne tiltakozni ez ellen, és ne hagyjuk, hogy ez történjék a magyarsággal. Szólaljon meg ő is, erről beszéljen! így is történt. Akkor megjelent az előadáson azonnal a Politikai Bizottság, Illyés Gyulától kezdve a legjobb írókig. Nagyon szép és nagyon értelmes, okos előadást tartott Károlyi. Minden rokonszenvét megnyerte az embernek, amit a történelmi előzményekből előlegezett neki. Ugyanígy beleszóltunk a politikába akkor is, amikor Grozát Pestre hívtuk, és próbáltunk segíteni az erdélyi magyarságon. Akkor Korcsmáros Nándortól kellett kölcsön kérni a Fészek Klubot36, hogy ott rendezzük a vacsorát. Nagy nehezen megkaptam ezt és Mihályfi miniszterelnökségi államtitkártól nagyon nehezen visszakaptam a Kocsmáros Nándornak járó pénzt. És akkor Groza 7 itt volt, a Politikai Bizottság tagjai megjelentek ezen a vacsorán. És próbáltunk segítséget nyújtani egy nagy ügy számára. Persze eredményei teljesen homályban maradtak előttünk... Az író- szövetség az irodalmi életben tökéletes szabadságot biztosított, teljes szabadságot mindenféle nézetnek és mindenféle álláspontnak. Nem mondom, hogy nem voltak ebben nézeteltéréseink. Itt volt egy problémánk, hogy Illyés Gyula, Németh László és Szabó Lőrinc felvételét kérte az írószövetségbe. A szociáldemokraták ellenezték a legélesebben! Nekem meggyőződésem volt, hogy fel kell vennünk őket, annál is inkább, mert Illyés Gyula értesülése szerint ennek komoly következményei lettek volna, ha nem vállaljuk ezt a 'f' i901-ben alakult, a művészeti élet képviselői számára létesített klub Budapest VII. kerületében. w Petru Groza 1945 márciusától Románia miniszterelnöke. Parcz Ferenc, Kántor Péter, Deák László, hátul: Győré Balázs, Csapody Miklós, Udvardy Frigyes 25