Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)

1. nap

írók az írószövetség történetéről (1945-57) hogy a kultuszminiszter addig nem nyújt segítséget az írószövetségnek, amíg én és a kommunisták visszük itt a vezető szerepet. Tudtam, mit kell tennünk. Próbálnunk kellett segítséget kérni, és így jutottunk oda - nem igaz, hogy az első írószövetség betette volna ide a lábát: a Kertész utcában maradt! Ezt a székházat Zamercev tábornoktól én szereztem, [beszólások.] A parancsnokság a 4-ben volt. Átmentem hozzá, Rácz Karcsi volt ott, meg két sebesült parti­zán, ők tolmácsoltak. Mondtam Zamercevnek - akit nagyon derék, jó érzésű, egyenes embernek láttam, tábornok volt, Budapest városparancsnoka volt -, hogy nem tudok segítséget kapni sem a városi, sem az állami szervek­től, de még a pártszervtől sem. Arra kértem őt, segítsen bennünket, mert nincs se otthona az írószövetségnek, nincs írógép-papírunk, nincs írógépünk, nincs cipője az íróknak, a családok a legnagyobb gondban élnek, szegény­ségben, fűtőanyag nincs, semmi sincs, nem tudunk segíteni. Zamercev akkor azonnal átadta azt a Gorkij [ma városligeti] fasor 10. szám alatti házat. Romos volt, helyenként helyre kellett hozni, majdnem üres volt. A kávéház-tulajdo- nosokhoz mentem el egy kiskocsival, és kaptam tőlük valami törött, de hasz­nálható székeket, hogy legyen mivel értekezletet megtartani. Összekalapál­tuk a székeket. Nagyon nehéz körülmények közt voltunk, hát ezt rendbe kel­lett hozni. Fel kellett mosni azt a székházat. Megboldogult feleségem meg a testvéreim jöttek el segíteni, tőlük kértem, mikor Tristan Tzara, Louis Ara­gon és Paul Éluard egymásután jöttek, hogy hozzanak 15-20 szendvicset va­lahonnan, vagy szerezzenek, csináljanak, mert itt nem volt miből. Egy alka­lommal egy ilyen fogadáson odajött hozzám Radnóti Fifi és mondja: „Tibor, itt van az államtitkár elvtárs, azt mondja, haragszik rád, hogy nem fogadtad a kapuban.” Mondom: idehallgass, vagy akartok szocializmust, és akkor hagyjatok békén, vagy jöjjön ide az elvtárs, és mossa fel velem a padlót, és hordja szét ezeket a szerencsétlen szendvicseket, vagy vegye tudomásul, hogy itt még nincs módom arra, hogy egyben celebráljak az ő tiszteletére. Mondd meg neki! Hát Fifi megígérte... Ez csak a gondolkodásmódnak és a mentalitásnak a különbözőségét jelzi, amit elmondtam. A viták nagyon élén­kek voltak és nagyon fontos események játszódtak le közben. A párt Közpon­ti Bizottsága értesített, hogy Károlyi Mihály hazajön Magyarországra. Nem értettem, hogy miért kérdezik, mi közöm hozzá? Mert van közöm hozzá, de csak emberileg, lelkileg meg érzelmileg. De a szerepet miért osztották rám? Hát, azt kívánták, hogy az írószövetség fogadja Károlyi Mihályt, aminek természetesen azonnal kötélnek álltam, és nagyon örültem, hogy itt fog be­szélni. Kérdezték tőlem, hogy mi a véleményem, miről beszéljen Károlyi 24

Next

/
Thumbnails
Contents