Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)

1. nap

1. nap 1982. december 7. röpiratot, hogy milyen ez az új Magyarország.” Mondom Kállai Gyulának: miért? Milyen? „Hát nem tudod?” - kérdezi. Hát honnan tudnám? Tegnap jöttem haza... „Arra az egyre vigyázz az oktatásnál, hogy a proletárdiktatúra kérdéseit ne nagyon feszegesd, mert koalícióban vagyunk, a koalícióban az osztályharc megszűnt.” Ki volt az a lángész, aki ezt kitalálta? Hogy szűnt meg az osztály harc? Miért? Révai elvtárs írt erről egy határozott tanulmányt. Úgy látszik, sokat kell tanuljak, hogy megértsem, hogy mi van. Abban az időben a Nagymező utca és a Wesselényi utca sarkán egy kis szobában volt a Színpadi Szerzők Egyesülete, amelynek a vezetői - mint ahogy felolvasta az elvtársnő, helyesen: Boross Elemér, Bálint Lajos, az írószövetség akkori el­nöke, Gergely Sándor. Azt hiszem ez az írószövetségi kezdeményezés már Debrecenben kezdődött el és ez csak áttevődött Budapestre. Beléptem az írószövetségbe. Arra is emlékszem, hogy az Újságíró Szövetségben30 igazoló eljáráson kellett megjelennem, ahol Nagy Lajos igazolta a múltamat, és ezzel a dolog azonnal le volt zárva, ismertek az emberek, nem volt semmi problé­ma. Boross Elemér még vagy öt hónapig főtitkára volt az írószövetségnek, aztán valami probléma adódott vele, nem tudom, hogy mi, és akkor behívott Révai és Orbán, és közölték velem, hogy nekem kell az írószövetség főtitká­rának lennem. Mondom: nem értem, Révai elvtárs. Hát itt volt egy csomó kommunista író, én szembeszálltam a Szovjet írószövetséggel31, hogy létre­hozzuk, merthogy itt nincs meg ennek az ellentétele. Olyan sok irodalmi csoport áll egymással szemben, és semmiféle előzménye, elvi harca nem folyt itt .le az irodalmi életnek ahhoz, hogy egy egységes írószövetséget hoz­zunk létre. Én helyesebbnek tartanám, hogyha lenne egy József Attila Társa­ság, lenne egy Arany János Társaság, lenne egy Kisfaludy Társaság, egy Ba­bits Társaság, és mindenki lépjen abba a körbe és az alá a zászló alá, amely­hez legközelebbállónak érzi magát. Mindenkinek adjunk egy folyóiratot, és hogyha majd megérlelődnek a nemzeti irodalom egységes érzései, és na­gyobb lesz a barátság, mint az ellenségeskedés és a differencia, akkor teremt­sük meg az írószövetséget. Azt mondják, hogy a Szovjetunióban van írószö­vetség. Mondom: igen, 1934-ben alakult meg, amikor már Hitler hatalomra jutott, és már biztosra vették egy Szovjetunió ellen irányított támadás meg­születését. Addig különböző csoportok voltak, a legkülönbözőbb f) Magyar Újságírók Országos Szövetsége, MÚOSZ: szakmai, érdekvédelmi, kulturális szervezet, alapításának éve: 1947. 31 1934-ben alakult. 21

Next

/
Thumbnails
Contents