Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)

1. nap

írók az írószövetség történetéről (1945-57) lesz!” Azért megpróbált nekem húsz pengőt szerezni, hogy elutazhassak a temetésre, Szárszóra. Elküldött Leleszy Bélához, aki akkor az írók Gazdasá­gi Egyletének26 27 a vezetője volt. De egy fillérje nem volt ennek az O utcában lévő kis szobában lévő irodának. Egy Tersánszky-szobor volt az előszobá­ban, ezen kívül egy íróasztal, és nem volt 10 pengője, hogy elutazhassam a temetésre. Amikor aztán megtudtam a párttól, hogy felhozzuk Attilát Buda­pestre, a párt felszólított, hogy írjak tanulmányt, és Attila tíz legszebb forra­dalmi versét válogassam ki, ezt tegyük mellékletbe. A baloldali szociálde­mokraták segítségével egy 10 filléres tömegkiadványban kiadjuk, és ezáltal elősegítjük, hogy a temetése tömegtüntetéssé változzék. A Népszínház utcá­ban volt a festéküzlet, ahol a kéziratot átadtam. Ez a tanulmány meg is jelent A könyv hatalma: írások az irodalomban21 kötetben. Már ebben a tanulmány­ban megbíráltam azt a dogmatizmust, amely József Attila költészetének és életének is sok nehéz évet jelentett. A három és fél évig terjedő munkaszol­gálat28 és büntetőszázad után, amelynek Nagy Lajos állandóan szemtanúja volt, mert nap-nap után együtt voltam vele, számtalanszor az Atkár utcai la­kásban. ahol megkaptam a SAS-behívót29, ami azt jelentette, hogy másnap mennem kellett. Aztán kivittek Ukrajnába. Nem kívánom ezt az egészet el­mondani, aki az ukrajnai éveket valamilyen módon ismeri, az ismeri a fél életemet is, és aki tudja, hogy halt meg Szerb Antal és Halász Gábor, az sejtheti, milyen körülmények között éltem őtőlük hat kilométerre, a Sopron vidéki faluban. Hazajövetelem után azonnal bementem, természetesen azon­nal a párthoz fordultam, és megkérdeztem, hogy mit csináljak, vissza kellene már térnem... Kállai Gyulával szoktam beszélni, kérdeztem, hogy Rákosi itt van-e már. Azt mondta, hogy nincs. Hát Gerő? Azt mondja, hogy most érke­zett. Most azt mondd meg, mit csináljak? Azt mondja: „Meglehet, értelmisé­gi kerületbe kell menned, ahol az előadói készségedet értékesíteni tudjuk. A másik pedig: jönnek haza nemsokára a hadifoglyok, írj egy tanulmányt, egy 26 IGE: 1932-1944 között állami támogatás nélkül működő érdekvédelmi szervezet. 27 Szépirodalmi Könyvkiadó, 1961. 28 1939-1944. október-november között az ún. honvédelmi törvény értelmében katonai szolgálatra alkalmatlannak ítélt férfiak származási, politikai, erkölcsi, egészségügyi stb. okból kötelezővé tett, embertelen és kíméletlen körülmények között végzett szolgálata. 29 A ’Sürgős, azonnal siess!’ szavak kezdőbetűiből, névre szóló behívójegy Magyarorszá­gon a II. világháborű idején, a nem tényleges állomány behívására; címzettje a postai kézhezvételt követő 48 órán belül köteles volt bevonulni a kijelölt helyre. 20

Next

/
Thumbnails
Contents