Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)

1. nap

1. nap 1982. december 7. Attilával és egy Jaurés-i szabadon gondolkodó egyesületet akartunk megte­remteni. Nagy Lajos nagy érdeklődéssel és izgalommal kísérte a politikai eseményeket. Általában ez a kör rendkívül határozottan politizált, de nem csak politizált, sokat foglalkozott a pszichológiával, a freudizmus kérdésé­vel, az individuál-pszichológiával, Benedetto Croce esztétikájával. Általá­ban nagyon széles körű érdeklődés jellemezte ezt a korszakot, ezt a baráti kört. Akkor még nem volt divatban az egymásiránti kötelező hazudozás. El­olvastuk egymás írásait, megmondtuk a véleményünket, őszintén mondtuk meg, úgy, minthogyha még egyszer erre nem lenne több alkalom, és erkölcsi kötelességünk lenne. Nagyon furcsa számomra, amikor meginterjúvolnak és megkérdezik, hogy milyen nehézségek árán jutottam én el a forradalom gon­dolatáig és a szocializmusig. Nagyon mulatok, mert szinte lehetetlenség volt, hogy ne erre az útra térjek. A dédapám Újpest egyik alapítója volt. Nagy­apám abba ment tönkre, hogy az 1848-as honvédség fölfegyvérzésére föltet­te egész vagyonát. Az apám a Galilei Kör22 egyik alapítója volt, aki onnan állandóan hozta Ady verseit, A tűz márciusát, és Szántó György novelláit. A legidősebb bátyám Stromfeld tisztje volt, a kassai hadtest parancsnoka, a Vörös Hadseregben23 megsebesült, a világháborúban arany vitézségi érmet24 kapott. Ez a bátyám szociáldemokrata volt, a másik bátyám kommunista, nagyon derekasan részt vettek a Vörös Hadsereg harcaiban. Utána egy évig keresték őket, bujkálniuk kellett. Úgyhogy nagyon közel álltam hozzájuk. A lakásunkban csak egy kis Kossuth-szobor volt, és a falon egy gyászkeretes Népszava25: „Jaurés-t meggyilkolták!” Nagyon természetes volt hát, hogy a szocializmus iránt nemcsak hogy érdeklődtem, hanem valahogy a véremmé vált a költészete, a művészete, a társadalmi harcainak problematikája. Ami­kor József Attila szegény meghalt és bementem Nagy Lajoshoz, sírnom kel­lett. O azt mondta nekem határtalan indulattal és haraggal: „Ne bőgj, te mar­ha! Jobb volna nekünk, ha valamennyien megdöglenénk! Nem látod, nem érzed, hogy mi felé rohan ez az ország és ez a világ? A legsötétebb fasizmus 22 1908-1919 között a baloldali értelmiségi fiatalok egyesülete. 2' Magyar Vörös Hadsereg: 1919. március-augusztus között, szovjet mintára hozták létre. 24 Korábbi hagyományokkal, a II. világháború idején Horthy Miklós kormányzó által ala­pított érdemérem. 23 Baloldali politikai hírlap, 1877-ben alapították, 1890-től 1944. decemberi betiltásáig (1936-1958 között címe: Népakarat) a szociáldemokraták központi lapja, 1948-tól szak­szervezeti fórum. 19

Next

/
Thumbnails
Contents