Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)

1. nap

megjelenni. Hát mondtam Cserépfalvinak: miért hagytad? Egy új korszak, egy új világ, hát lehetetlenség, nem tudom, hogy fog hatni az egész, mon­dom, ez egy németellenes munka, ez allegória, amelyben megpróbáltam tá­madni a német fasizmust és megerősíteni az ellenállást. De hogyan hat ez most? Nem tudtam. Hát nem akarok visszatérni az elmúlt időkre csak annyi­ban, hogy 1928-tól veszek részt a munkásmozgalomban20. Részt vettem a nagy tüntetéseken, a szeptember 1-jei tüntetésen és más tüntetéseken. A te­rézvárosi munkásmozgalom történetében, melyhez Kádár János írt előszót, több helyen, vagy tízszer leírják különböző akciók szervezésében a vezetői szerepemet, és ezzel egyidejűleg kerültem az irodalom sodrába. Az első író, akit megismertem, Kassák Lajos volt. De vele nem sokáig tudtam békében lenni, mert vele nagyon kevés ember tudott tartósan és harmonikusan együtt dolgozni. Azon kívül az a munkakör, amelynek ő az élén állt, formai megújí­tás kérdéseivel foglalkozott, de én úgy éreztem, hogy itt súlyos válság nyo­masztja az egész magyar munkásosztályt. Óriási volt a munkanélküliség, a kapitalizmus válsága általános, és kiúttalannak látszott, úgy éreztem, hogy a munkástömegek közt a helyem, ott kell tanítanom, ott kell ezeknek az embe­reknek segítenem, ahol a legfontosabb. Aztán persze a viták miatt Kassák kizárt engem a munkakörből, meg is írtam a Munka21 című lapjában. Aztán egymásután kizárta Vas Istvánt, Zelk Zoltánt, Komis Gyulát és másokat, képzőművészeket, mindazokat, akik szembekerültek, vitába szálltak vele. Ez nem von le Kassák nagy értékéből, sem az írói, sem a költői értékéből. Ter­mészetesen soha az életemben nem írtam Kassák ellen semmit, csak jót, mert a prózaírót is nagyra becsültem, a költőt is, és a formabontó gondolkodót is, aki egyedül többet tett a nyugaton fejlődő, új irodalmi irányzatok megismer­tetéséért, mint az egész magyar irodalom együttvéve. A munkásmozgalomba kerülve nagyon gyorsan megismerkedtem József Attilával. Nem akarok most részletekről beszélni, hány szemináriumra tartottam vele, diákszemináriu­mokra, az Andrássy út 184-ben, Újpesten, a famunkásoknál. Megpróbáltunk egy új, legális szervezetet létrehozni, amikor az alkoholellenes munkásegye­sületet a rendőrség feloszlatta. Fábián Dániel doktor lakásán találkoztam írók az írószövetség történetéről (1945-57) 20 Magyarországon a 19. sz. második felétől szervezetekbe tömörülő megmozdulások; fo­lyamatosan szerveződtek és értek el eredményeket a 20. sz.-i szakszervezetek és pártok keretei között. 21 Kassák művészeti és társadalmi folyóirata, 1928. szeptember-1939 nyara között műkö­dött. 18

Next

/
Thumbnails
Contents