Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
írók az írószövetség történetéről (1945-57) neveket. És műcímeket. Tehát először is azt szeretném mondani, hogy voltaképpen, a látszat ellenére még az 1949 és 1953 közötti korszak is, ami ugye az a bizonyos, mély 1950-es évek, még az sem volt teljesen terméketlen és teljesen eredménytelen a magyar irodalom szempontjából. Akkor is születtek olyan művek, amelyekkel ma is számolnunk kell, és amelyekkel az irodalomtörténet bizony ma is számol. Egyrészt születtek olyan művek, amelyeknek a művekben testet öltő írói autonómia volt a záloga, már a művek értékének a záloga. Ezek voltak voltaképpen a legszerencsésebb helyzetben. Azok a művek, amelyeknél az írói autonómia, és az akkori irodalompolitikának a várakozása vagy a türelme valamilyen módon találkozott. Hogy néhány példát mondjak: ilyenek voltak Illyésnek az akkori történelmi drámái, főleg az első kettő132, és ilyenek voltak Veres Péternek a paraszti világgal foglalkozó elbeszélései133. Ezeket akkor az irodalompolitika is elfogadta, és mindenképpen azt mondhatjuk, hogy az írói autonómia is jelen volt ezeknek a műveknek a születésénél. Voltak olyan művek azután, amelyek mintegy a korszakra, a kor politikája és irodalompolitikája ellenére próbálták kivívni, vagy többé-kevésbé vívták ki a saját helyüket, például Dérynék a Felelet című regénye, vagy Veres Péternek A Balogh család története későbbi címmel megjelent Három nemzedék című trilógiája. Vagy éppen Juhász Ferencnek a költészete. S volt végül egy olyan rejtett irodalom, amely az íróasztal fi ókokban várakozott a jobb időkre, és amely aztán meg is jelent később, vagy az 1953—’56 közötti korszakban, vagy 1956 után. Például Pilinszkynek a Négysorosa, amely nyilvánosságot kapott, Illyésnek az Egy mondat a zsarnokságról című verse, amely végül is hivatalos nyilvánosságot nem kapott. De néhány fontos regény is ekkor született, például Tamási Áronnak a Bölcső és bagolya, Németh Lászlónak az Égető Észtere,, Nagy Lajosnak A menekülő embere. Ezek mind olyan regények, könyvek voltak, amelyek ebben a korszakban várták a maguk feltámadását, és ez be is következett. Ennél sokkal szerencsésebb volt a helyzet 1953 és 1956 között, amikor nem egyszerűen, nem pusztán az irodalmi művekben testet öltő eredményeket tarthatunk számon, hanem már az irodalompolitikának, illetve az irodalmi folyamatnak is vannak olyan eredményei, amelyekre azóta is megbecsüléssel tekinthet az irodalomtörténet-írás, vagy az olvasói közvélemény. Ilyen eredmény először 132 Ozorai példa (1952), Fáklyaláng (1953). 133 Próbatétel (1950). 160 _
