Elek István - Lezsák Sándor - Márton Gyöngyvér (szerk.): Írók az Írószövetség történetéről (1982-83) jegyzőkönyv - RETÖRKI könyvek 18. (Lakitelek, 2016)
3. nap
3. nap 1983. november 21. is az, hogy visszatérhettek azok az írók, akik 1949 körül kiszorultak az irodalom mezőnyéből. Megint csak nagyon rövid, szinte felsorolásszerűen, ilyen eredmények voltak például, itt olyan névsort tudnék mondani, amely voltaképpen a magyar irodalomnak a javát jelenti: Füst Milántól Ottlik Gézáig, és Tersánszky Józsi Jenőtől Pilinszky Jánosig, és Weöres Sándorig. Tehát mindazok az írók, akik a partvonalon kívül várták ugye a történelemnek a hívó szavát, a lehetőséget, azok voltaképpen ekkor tértek vissza. És ilyen megkésett visszatérésre már nem is igen volt szükség az igazán értékes, fontos írók közül, talán egyedül Sinka István volt, akinek várakoznia kellett még néhány évig, és már csak 1956 után kerülhetett vissza az irodalmi életbe. Egy másik irodalompolitikai eredménye volt ennek a korszaknak, hogy a folyóiratok végre kaptak valamilyen sajátos arculatot. És itt mindenekelőtt gondolok a Csillagra, és az Új Hang című folyóiratra, és röviden csak annyit ezekről, hogy a Csillag vállalta magára - és ebben kétségtelenül Király Istvánnak a munkája és vállalkozó kedve, és eredménye fekszik -, Király vállalta magára azt, hogy megszólaltatja a magyar népi irodalomnak a nagy egyéniségeit ebben az időben. Sőt a visszatérő írók közül is olyanokat, mint Weöres Sándor vagy Pilinszky János - a Csillag közölt először. Az Új Hang profilját lényegében az határozta meg, hogy vállalta a kor fiatal irodalmának a képviseletét. Itt futotta ki magát Juhász Ferencnek, Nagy Lászlónak az akkori költészete, de emellett mást is vállat az Új Hang, hiszen Illyés Kézfogások című, 1956 tavaszán megjelent kötetének a versei, vagy Déry Tibor később Szerelem címmel kiadott novelláskötetének az írásai is ekkor, az Új Hangban jelentek meg. Egy harmadik eredménye, azt hiszem, a kor irodalmi életének a vidéki irodalmi fórumoknak, és egyáltalán a vidéki irodalomnak a megerősödése volt. Egyébként ez a magyar irodalomnak egy régi, azt lehet mondani: évszázados vagy másfél évszázados gondja volt már akkor is. A magyar irodalom mindig a fővárosban centralizálódott, és mindig újra és újra indultak olyan kezdeményezések, olyan mozgalmak, amelyek a decentralizációt szerették volna elősegíteni. Volt már ilyen a század elején is, amikor éppen a Nyugat körül a Holnapnak a világa, Nagyváradnak az irodalmi élete, Juhász Gyula és mások próbálkoztak a decentralizációval. Egy kényszerű decentralizációt jelentett az 1920-as trianoni szerződés, ugye, a szomszéd országok magyar nemzetiségi irodalmainak a kialakulása, és volt egy decentralizációs folyamat kezdeményezés az 1930-as évek végén is, amikor sorra alakultak vidéki folyóiratok, de ezek éppen a második világháború és a fasizmus miatt nem tudtak aztán igazán megerősödni. Nos, a decentralizáció működött 161
