Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve ezt tette. Pedig talán mégsem így van ez. Számunkra is fontos lehetne, és az is - ha azzá lehet. Ha volna igazi lehetőség rá, hogy azzá váljon, nem csupán mechanikus kudarcok történnének. Végre is olyan fórum és keret, mely, ha a vállalt moralitásának és felelősségérzetének megfelelően tud működni: a világ számára is rangosán, tekintéllyel képviselheti a magyar írók demokratikus pluralista összességét. És ez nem kevés. A politika megérezhetné, hogy ez az ő érdeke is. Hogy ez megteremtődjék, ennek kellene itt megkeresni a lélektani és gyakorlati-politikai feltételeit. Ám arról is nyíltan kell beszélnünk, hogy a valóban túlélő, az örök irodalom hátán mindig is púp volt és púp marad az úgynevezett politikai felügyelet szisztémája. A jó művek mindig is függetleníteni tudták magukat az ilyen szisztémák korlátáitól. József Attila életművéről borsóként peregtek le az efemer politikai megítélések és kiátkozási kísérletek. A példák számosak. Az úgynevezett irodalmi élet azonban - a pulzáló és lélegző irodalmi élet - nagyon is megsínyli, ha ez a púp túlméretezett. A légszomjas irodalmi élet pedig kiszámíthatatlan módon tud visszahatni az egyéni alkotókedvre, sőt, a minőségre is. És a példák itt is számosak. Mert ilyen organikusan függ össze mégis minden a szellemi és irodalmi élet minden más egyébnél érzékenyebb szervezetében. Mindezt a banalitást csupán azért mondom el, hogy segítsek hangulatot teremteni azokhoz a radikális felismerésekhez, melyek az új légkör megteremtéséhez szükségesek. Ezek között is első helyen kell állnia annak, hogy zsákutcás kiindulópont olyan gyakorlat legalizálása, hogy bár választhatunk itt titkosan a szövetségünkben, funkcionálásának a kerete az esetek döntő többségében a közkívánattal ellentétes módon alakul. Egy ilyen típusú szervezetnél, mint a miénk, egy idő múlva ez, érthető módon, abszurd és skizofrén helyzetet teremt - Cervantes-i értelemben. S mint tudjuk, Cervantes hőse nincs híján a komikus elemnek. Nem csodálkozhatunk, hogy sok, lélekben is felnőtt író elutasítja ezt a szerepet és közreműködést. Végre is nem vagyunk de facto politikusok, az írószövetség sem de facto politikai aréna, mégha a politika tényei tükröződnek is benne és bennünk. A mi törvénykönyvünk keservesen más. Más emeleten érzékeljük, értékeljük és ragadjuk meg a valóságot, mint a politika. Nekünk, képességeinkhez mérten, az igazságot kell keresnünk, azt kell finomítanunk és meg kell kísérelnünk katarzissá tenni. Vagyis nem végrehajtunk valamit bármi áron, mert szükségesnek véljük, még akkor is, ha a hozzá csatolható igazság83
