Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja ismérvek nem tisztázhatók és a jövőre nézve a legkevésbé sem garantálhatok. A politika keservességéről és felelősségéről beszélek. És ez a szem- beállítás nem minősítés akar lenni. Csupán az emberi történésben törvény- szerű szereposztásra utal. A fejlődésben akkor teszünk egy lépést, a politika akkor válik nemzetérdekű művészetté, ha ezt a szerepmegosztást nem hatalmi fölénnyel akadályozza, hanem dialektikus együttműködésként képes értékelni. A demokrácia pragmatikus toleranciája folyamatosan erre igyekszik törekedni. Azt hiszem, hogy ennek az általános elvnek a mi kis gubancos szövetségi ügyeinkben is megvan, illetve meg lehetne az érvényessége. Fölismerni, hogy szövetségünk működését nem szabályozhatják olyan elvek, taktikák, és technikák, mint a politika parlamentjét. Jóllehet az sem elhallgatandó, hogy a mi determinált éghajlatunk alatt a legragyogóbb hagyományaink tanúsága szerint az írók a politika parlamentjében is emlékezetes moralitással és távlatos éleselméjűséggel tudtak helytállni. A világ azonban megváltozott. A szabadságról - mondhatjuk, hogy glóbuszméretekben - minden eddiginél haladottabban manipulált és csonkított fogalmaink vannak. A mi tyúkólnyi kis játékterünkön történetesen nemcsak az a baj, hogy nincsenek köztünk Kölcseyk, Eötvösök, hanem az a fontosabb tragédia, hogy a politikai és a szellemi-irodalmi szféra között - strukturális és történelmi okokból - adminisztratív intézkedéssel folyton mélyíthető szakadék tátong. S ennek hosszú évtizedes előzménye van. Ködösítés volna eltagadni, hogy ez a szakadék mit pusztított irodalmunkban az elmúlt évtizedek során, pusztít ma is, és még ennek ellenére sem olyan fejlődés és alakulás következett be a valóban kiemelkedő, legkülönbözőbb típusú művekben, amilyent a sokszor változó direktívák szellemében a politika remélt. Ez a jelenség, ez az irodalomtörténeti faktum mind az írók, mind a politika számára megteremthetné azt a kívánatos felismerést, hogy egészségesebb, az általános minőséget, a szemléletet és ítéletalkotás tágasságát elősegítő stratégia és gyakorlati magatartás volna, ha múlandó - hangsúlyozom: múlandó - csatározások helyett, melyek csak az írói energiát pu- fogtatják el hiábavalóan, és a politika is csak kétes pyrrhusi győzelmeket arat velük, a két szféra maga speciális szerepkörét tekintené elsődlegesen fontosnak. És miután a történelmi determinánsok úgy hozták - nem tudunk ítélni előre -, hogy szoros egy-háztartásban kénytelenek élni, keressék és találják 84
