Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja formulázni. Kérdés azonban, hogy ez a borús november valóban alkalmas időpont-e ehhez. Magánvéleményem az, hogy nem szerencsésen kalkulált döntés volt a közgyűlés összehívását mostanra időzíteni. Sok körülményből lehet arra következtetni, hogy pillanatnyilag a politika sincs abban az ideális helyzetben, hogy - éppenséggel az írószövetség és az irodalmi élet vonatkozásában - egy számára is megnyugtatóan garantálható, távlatosabb koncepciója legyen. Arról tudniillik, hogy miként lehet az eddig folyamatosan megfeneklett dialógust életre galvanizálni, másrészt a látványos szavazattöbbséggel nyilvánított és korántsem „államellenes” igényekre demokratikus partnerként reflektálni - magyarán és őszintén: nem előlegezett gyanakvással átszőtt hatalmi pozícióból. Ugyanígy írószövetségünk egészét sem érzem a közgyűlés pillanatában kellőképpen felkészültnek arra, hogy szempontjait, állásfoglalásait és javaslatait egyetemlegesen úgy fogalmazza meg, hogy a kívánatos új légkör megteremtését indulat és szenvedélyesség nélkül szolgálja - túl közeli az elmúlt öt év emléke. Vagyis: kívánatos higgadtsággal jóllehet elvi következetességgel, ami el is várható. Ha ebben tévedek, annál jobb, viszont ebben az esetben arra tenném a hangsúlyt, hogy ne a sérelmek litániájába süllyedjünk bele, hanem minél jobb, ésszerű javaslatot tegyünk szövetségünk és irodalmi életünk egészének demokratikus működése érdekében. S határozzuk el, hogy másfél-két év múlva - vagyis a felező időben - rendkívüli közgyűlést hívunk össze. Ezt az indokolhatná szerintem, hogy mai közvetlen előzményeink és körülményeink közepette feltehetően kevésbé tudunk távlatosan megítélni tényeket és összefüggéseket. Egy ilyen közbeiktatott közgyűlés, önkontroll, remélhetőleg elejét vehetné annak, hogy esetleges, új hibás mechanizmusok a Szövetség működésében az elmúlt hónapok patthelyzetévé merevedjenek. Egy ilyen döntés véleményem szerint mind a politika, mind az írótársadalom számára hasznos és korrekt volna. Meggyőződésem ugyanis, hogy az írók az elmúlt öt év tapasztalatai ellenére is őszintén azt szeretnék, hogy a Szövetség ne süllyedjen vissza pusztán formálisan vegetáló sótlan sóhivatallá, ahová csak a fizetett hivatalnokok járogatnak be. Mert ha a légkör nem változik, fenyegethet ilyen veszély is. Egy írónak ugyanis nem feltétlen életszükséglete az írószövetség. Mennyivel vonzóbb egy irodalmi baráti társaság, egy kávéházi sarok s természetesen saját íróasztalunk. Sokszor úgy tűnhet, hogy a politikának fontosabb az írószövetség, mint nekünk, mégha csak formálisan létezik, ha vegetál is. Hiszen annyi éven át 82
