Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve esetleg szembesíti tapasztalatait az elmélettel, s ebből bonyodalmak támadnak. A depolitizálás, mondom, jó művekhez is vezetett, de másrészt furcsa helyzetbe hozta a kulturális kormányzatot, amely megítélésem szerint, elmulasztotta még azt is, hogy a saját káderutánpótlásáról gondoskodjon. Ötven év alatti írót nem ismerek, aki felelősséggel és bizonyos tekintéllyel tudná képviselni a kultúrpolitika irányvonalát. Lehet, hogy vannak ilyenek, majd jelentkezni fognak, és megnézhetjük őket. Ennek az lett a következménye, hogy a viták nem az írószövetségen belül bonyolódtak le, mint régebben, hanem olyan helyzet alakult ki, hogy egyik oldalon állt az írószövetség, a másik oldalon a kulturális politika. A hivatalos álláspont tehát a funkcionáriusokon keresztül érvényesül, de nincs elég erőteljes képviselete az írószövetségen belül. A viták kikristályosodási területe a cenzúra-kérdés. A cenzúra most került a figyelem középpontjába, amikor Csurka István esetében be is jelentették, nyíltan, első alkalommal, hogy ilyesfajta intézkedés történt, de ez a cenzúra, tudjuk valamennyien, már korábban is érvényben volt. írókat tiltottak el, egészben vagy részben évekig, évtizedekig, még Csurka előtt is. Ennek a cenzúrának a legeklatánsabb megnyilatkozási formája a listarendszer. Ezzel nem akarom tagadni, hogy normális cenzúra is létezik, és öt évvel ezelőtti bírálóimnak, akik azt állították, hogy a reakciós cenzúra intézményét akarom bevezetni, azt tudom felelni, hogy a reakciós cenzúraintézmény be van vezetve, én csak enyhíteni akartam egy cenzúrarendelettel. Minthogy azonban látom az értetlenséget, most már elállók ettől és csak azt jegyzem meg: a cenzúrarendszer annyira be van vezetve, hogy mondjuk a könyvkiadásban nem egyszeri cenzúra működik, hanem háromszori, mert a Kiadói Főigazgatóságnak engedélyezni kell a szerződéskötést, a nyomdába küldési és a kinyomtatott mű terjesztését is. Tehát háromszori cenzúrára van lehetősége a kormányzatnak, ami eléggé példátlan. De még ennél is rosszabb a listarendszer, mert a cenzúra könyveket tilt be, míg a listarendszer egész életműveket. A listarendszer mögött az a logikai hiba rejlik, hogy az ember magatartását, mondjuk így: büntetőjogi szempontból is értékelhető, negatívan értékelhető magatartását összetévesztik értéktermelői működésével, a műveivel. Ez bármilyen más területen abszurdum volna, teszem azt, ha a kávéimport-vállalat vezetője felfrics- kázná egy miniszterhelyettes orrát, s ezért a magyar lakosságot eltiltanák a kávéfogyasztástól, ezt mindenki abszurdumnak tartaná. Voltaképpen erről van szó, mert ha egy írót szőröstül-bőröstül betiltanak, ezzel nemcsak az írót 77
