Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja szakaszban a magyar lakosság több húst és több szabadságot kap; nemcsak több húst, nagyobb áruválasztékot is, és több szabadságot az élet minden területén, beleértve a kulturális szabadságot, az utazás szabadságát és így tovább. Ennek fejében a lakosságnak csak egyetlen dolgot kell elfogadnia, nevezetesen a meglévő hatalmi struktúrát. Magyarország lakossága, mely - mint említettem - a totális vereség állapotában volt, elfogadta ezt a kompromisszumot, lélekben is utánament, utólag nagyrészt helyeselte is ezt a döntését. Meg kell mondani, hogy a párt és a kormány be is tartotta ígéretét: valóban nagyobb áruválaszték volt, több szabadság és jobb életviszonyok, mint ennek a geopolitikai térségnek a többi országában. Ez a kompromisszum tart mind a mai napig, noha már meggyengült, mivel gazdasági romlás következett be, és a lakosság most már nem bízik egyértelműen benne - látván, hogy a gazdasági reformra való készség elvben megvan, de a gyakorlati cselekedetek az elvileg hangsúlyozott készség mögött kullognak. Tehát nem abban nem bízik, hogy a kormány be akarja tartani továbbra is ígéretét, hanem azt nem hiszi, hogy képes is erre. Mi volt ennek a kompromisszumnak a lényege az értelmiség, az írók szempontjából? Az írók szabadon írhattak majdnem mindenről, ami a hatalmi viszonyokat nem érintette. Ezeket tabuk védték. Az írók többsége, Thomas Mann kifejezésével élve, „hatalomvédte bensőségbe” vonult, és ebből a hatalomvédte bensőségből valójában igen kitűnő és fontos művek tömegét hozta létre. Ezzel szemben volt egy kisebbség, amelyhez én is csatlakoztam, és mások is, akiket írói munkájukban egyszerűen akadályoztak és zavartak a tabuk. Ez a kisebbség egy idő múlva úgy döntött, hogy a tabukat nem fogja tiszteletben tartani. Én tisztán emlékszem, hogyan született meg nálam nagyon lassan ez a döntés. Egyszer egy Lukácsról szóló tanulmányom írása közben nem láttam magam előtt azokat az arcokat, amelyek ettől a tanulmánytól vagy a tanulmánynak ettől a formájától eltanácsoltak volna. Hihetetlen boldogság volt úgy írnom, hogy ezeket az arcokat nem látom, és olyan kedvet kaptam ehhez, hogy azóta nem is bírok erről leszokni. Ennek a kompromisszumnak azonban mutatkoztak káros következményei is, a kormány szempontjából is. Tudniillik egy ilyen kompromisszum nyilvánvalóan magában foglalja azt is, hogy az emberek nem foglalkoznak igazából politikával. Ez szerintem a kormányzat legfontosabb ’56-os tanulsága volt: nem hasznos dolog politikai nevelést adni, mert a fiatalság 76
