Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve médiák felpörgetett fejlődését irigységgel is, gyanúperrel is tekintjük, mi magyar írók, a számunkra egyre ingerszegényebb környezetben, ahol is a hivatásunk serkentéséhez oly szükséges hívó szó egyre gyérebben szól felénk kiadói, televíziós és színházi berkekből? Eufémisztikusan mondva: a mi létformánk „szinten tartott”. Kerekebben kimondva, Takács Imre találó szóhasználatával - „helyben jártatott”. O a székesfehérvári írócsoportról mondja, hogy „fél üzemanyaggal járó”, más szóval „helyben járatott és ezért szinte fölösleges írócsoport”. Ezen, mint modellen bizonyítja, hogy „nem létezik nyilvánvalóbb pazarlás a helyben járatásnál”. Engedjék meg, hogy az analógiáktól most eltekintsek. Hadd idézzek pár sort Vészi Endre említett verséből, aki élete egy új évtizedének küszöbén jutott ilyen látásokra: Rozsdásodik a vasliget Cseppkőbe hűl a pára reggel, És jeleznéd bár titkos jelekkel, Homokba írsz csak betűket. Valamiféle stabilnak ígérkező értékrendet ebben az elmúlt öt évben már azért is lehetetlen megállapítani, mert inkább, mint bármikor, jól tapasztalható a kirekesztés, amely műveket is sújt, esetleg csupán az írója ide vagy oda húzó rokonszenve miatt. Beszélünk a művek egyetemességéről. Bármilyenjeles magyar alkotás egyetemes jellegét, érvényét, úgy érzem, képes volnék bizonyítani fogékony olaszok vagy oroszok előtt, ámde képtelen vagyok ezt bizonyítani Budapesten, ha nem az alkotóval egy bordában szőtt írók körében vagyok. Nagyon sokszor kell tapasztalnom, hogy milyen fítymálás, fanyalgás, elhallgatás illeti a „másik tábor” alkotóinak műveit. S ez persze kölcsönben megy. Illyés a Magyar Csillagban és a Válaszban nem erre adott példát, de Lengyel Balázsék Újhold]a sem. Más táborba tartozó írók akár legtündöklőbb szellemi alkotásainak a tagadása az egész magyar irodalom szintjének megkérdőjelezéséhez vezet. Hogyne süllyedne a magyar irodalom becsülete, amikor a kívülálló vagy a felülálló ebből csak annyit lát, hogy mindkét fél arra törekszik, hogy meggyőzően bizonyítsa: a vele szemben állók produkciója szóra sem érdemes. Hadd szólaltassam meg ehhez most is Illyés posztumusz szavát, szinte a sírjából üzeni: „Mit lehetett itt tenni? Hogy szerezhetjük vissza az irodalom tekintélyét, s hogy marasztaljuk le a falkát a karaván mellől? Állítsunk vizsgát arra, hogy ki író s ki 57
