Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
Válogatás a sajtóvisszhangból (Köpeczi Béla, Fekete Sándor, az Elnökség levele, a Beszélő kommentárja, Szerdahelyi István írása, kilépők levelei)
és azok terjesztésében. Mégis leginkább a kultúra gazdasági problémái kaptak hangot, ezen belül az állami támogatás növelésének szükségessége. Sok szó esett a kulturális gazdálkodás új formáiról és módszereiről is, amelyek pozitív és negatív változásokat egyaránt hoztak, és azokról a javaslatokról, amelyek megvalósítására csak a jövőben kerül sor, mint például a filmszakmában. Válogatás a sajtóvisszhangból 3. A közgyűléseken új módon merült fel a szövetségek és a művészetpolitikai irányítás viszonya. A szövetségek többségével a Művelődési Minisztérium kialakította az együttműködés témáit és formáit, meghatározva, hogy milyen kérdésekben kérjük ki a véleményüket, javaslatukat, milyen állami testületek vagy bizottságok munkájába vonjuk be a képviselőiket. A szövetségek maguk jelezték, hogy a jövőben aktívabban kívánnak élni a jogaikkal és nagyobb részt akarnak vállalni a döntések előkészítésében és végrehajtásában. Az együttműködés fejlesztése ma parancsoló szükség, s nem pusztán a demokratizmus igénye miatt, hanem a művészetek és a művelődés érdekei szempontjából is. Ma nemcsak a társadalomban van értékzavar, hanem a művészetekben is, és van főleg bizonytalanság a tekintetben, hogy mi érték és mi nem az. A művelődéspolitika nehéz helyzetben van, hiszen ha nem akar valamiféle szubjektivista, voluntarista hibába esni, akkor támaszkodnia kell a szakma értékítéletére. Nehéz helyzetben van a közönség is, amely támpontokat keres a kiválasztáshoz, még akkor is, ha megnőtt a választási szabadsága. Némelyek a művelődéspolitikai irányítást azzal vádolják, hogy a „kultúrszemétnek” ad teret. Biztos, hogy kulturális életünkben jelen van és hat sok olyan törekvés is, amely a legrosszabb fogyasztói kultúrát propagálja. Ezt azért teheti, mert sajnos erre is van közönség, s nem azért, mert az emberek feltétlenül a rosszat keresik, hanem azért, mert nem tudunk megfelelő, jó kínálatot nyújtani. De a rossz tendenciák elleni küzdelem közös feladat. Olyan közös feladat, melynek megoldásában minden konstruktív javaslatot várunk, és megvalósításán közösen szeretnénk dolgozni. íme az együttműködésnek egyik - szerintem - nagyon is aktuális kérdése. Nem kevésbé időszerű az állami mecenatúra gyakorlásának továbbfejlesztése. A cél az, hogy az állami támogatást az értékek terjesztésére 303